Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Veres Zsuzsanna: Luchino Visconti - A párduc

conti szereti Bergert és nem azért fogja rövid pórázra, mert sajnálja tőle az élet örömeit, hanem hogy kihozza belőle a legtöbbet, a minőséget. Az a rosszindulatú pletyka, miszerint akármelyik jóképű fiatalember szerepet kaphat egy Visconti-film- ben, ha a rendezővel tölt egy éjszakát, teljesen alaptalan. Bergernek éveken át keményen kell tanulnia, míg végre 1969-ben eljátszhatja az úgynevezett német trilógia első darabjának egyik főszerepét.

Götterdämmerung - Istenek alkonya. Ez a címe Wagner Niebelung-tetralógiája befejező részének. Már a szó hangzása is nagy hatást tesz a német történelemhez vonzódó rendezőre, Wagner nagy rajongójára. A Krupp dinasztiáról mintázott család története bő másfél évet fog át a Reichstag felgyújtásától a hangzatos „hosszú kések éjszakájáig”, és azt hivatott bemutatni, hogyan hanyatlott le a porosz iparbárók kasztja a nemzetiszocialista hatalomátvétel után. Mint rendesen, Visconti most is archívumokat búj, felidézi emlékeit a korabeli Németországról, eredeti helyszínen, nemzetközi színészgárdával forgat (még a karlendítést is maga tanítja be a szereplőknek). Az Essenbecknek elkeresztelt főúri família tagjai megjelenésük alapján első ránézésre megkaphatnák az árja származást alátámasztó igazolást. Magas homlokú, nagy agykoponyájú, arányos alkatú „szőke bestiák” - az olasz Umberto Orsini, a német Helmut Griem, a svéd Ingrid Thulin, az angol Charlotte Rampling - viharos drámáját, hatalmi harcát láthatjuk, gyakran a kammerspielt idéző természetellenes, kék, zöld, vörös reflektorfényben, afféle „lélektani térben”. Megcsodálhatjuk az acélbirodalom ifjú örökösét Marlene Dietrich imitátorként a családfő születésnapi ünnepségén, valamint az SA-vezetők valós tényeken alapuló homoszexuális orgiáját - hosszan és érzékletesen. Tanúi lehetünk egy zsidó kislány öngyilkosságának (Dosztojevszkij Ördögök című regényének mintájára), néhány merészebb, de az ízléstelenséget gondosan kerülő ágyjelenetnek, anya és fia közötti incestusnak, egyszóval a külső-belső eltévelyedés Goya rémálmait idéző és Shakespeare királydrámáit megszégyenítő freskójának. Azt az egy-két rokonszenves figurát, akik pusztán hangulatjavítóként funkcionálnak, a teljhatalomért versenyző családtagok rövid időn belül kivonják a forgalomból. Visconti itt nem pszichológiailag hiteles jellemvonásokkal rendelkező személyeket, hanem bizonyos tulajdonságok kvintesszenciáját felmutató típusokat ábrázol, ennek megfelelően színészei enyhén teátrálisan játszanak, és túl sokat beszélnek. Nyoma sincs már A párduc mértékletesen adagolt drámai- ságának, gördülékenységének. Természetesen ebben a filmben is minden tökéletesen elrendezett, az összhatás mégis messze elmarad a rendező legjobb munkáitól megszokott katartikus élménytől. A kommerszfilmesek által előszeretettel alkalmazott zoom új elem Viscontinál, mégsem tudja megváltoztatni a menthetetlenül színpadias hatást. A Götterdammerungot (amit valamilyen okból Elátkozottak címen forgalmaznak angolszász területeken és Magyarországon) kegyetlenül lerántja a kritika, és a német hatóságok is háborognak történelmük e borzalmas fejezetének felelevenítése ellen. Az proletárérzelmű olasz filmes, Pasolini nyílt levélben fordul Viscontihoz, hogy fejére olvassa állítólagos „restaurados kísérletének” bűnét, amely- lyel elősegítheti a „régi rendhez való visszatérést”. Mellesleg teszi ezt egy olyan film esetében, amely a náci rezsimet a perverziók gazdag tárházaként mutatja be, ha nem is olyan vulgárisán, mint saját műve, az elképesztően visszataszító Szodoma százhúsz napja, amely az olasz fasizmus végnapjait akarná szimbolikus formában ábrázolni.

38