Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Bokányi Péter: Végtére, hazatérek...

tek a ház életében. Már a szoboravató előtt is gyakran szóba került, hogy szükséges lenne az épület teljes felújítása, a környezet parkosítása: Segesdi György műve már egy nagy és szép kertbe került, az önkormányzat megvásárolta a szomszédos telket és bővítette a területet. Aztán 2005-ben a nagy bejelentés: Károlyi Aliz, a költőházaspár örököse átadja a falunak a hagyatékot, hogy azt méltó módon állítsák ki a Weöres Sándor - Károlyi Amy Emlékházban. A kiállítást immár teljesen felújított épületben rendezték be; 2006-ban Esterházy Péter köszöntőjével megnyílt a ma is látható, új emlékház.

Lapozgatom a „Weöres-mappámat”: egy isten tudja milyen technikával sokszorosított kis meghívó 1999. június 19-re, az első Weöres-emléknapra. Halványuló fotók az eseményről: ismerősök, barátok, kollégák, akik ott voltak, ott akartak lenni, mert hittek abban, itt valami fontos kezdődhet. Megelőzte az eseményt a Tóth Péter rendezte kiállítás a Berzsenyi Dániel Könyvtárban, s azt követően Bata Imre előadása a Költészet napja alkalmából 1999 áprilisában - bizonnyal ekkor (is) kezdődött valami. Újságcikkek, tudósítások arról, mi a helyzet Csöngén, hogy áll a ház ügye: jó látni így, egyben, mennyire fontos volt sokaknak Weöres Sándor emléke.

„Fontos a csöngei emlékház elképzelt továbbfejlesztése, rendezése, a körülmények javítása, és bekapcsolása a turizmusba” - írta 1999. április 12-én datált levelében Dala Jóska bátyánk: ötödik pontjaként a 7 pontos „feladatlistának”, amelyben összefoglalta az aktuális teendőket. Végülis ez - köszönhetően főként Csönge áldozat- vállalásának - megtörtént, a ház az egyik legismertebb látnivalója a Kemenesaljának, centruma a Weöres-kultusznak. S túl is mutat azon: példája annak, hogy miként volt képes cselekvő közösséget teremteni Weöres Sándor emléke.

1 E bölcsőnél kaptam első leckémet az irodalmi kultusz világától. Lelkes, ifjú tanáremberként tanítványaimmal látogattuk meg a házat, s a gyerekek óvatos körben, hang nélkül álltak a bölcső körül, hiszen abban feküdt volna csecsemőként Weöres Sándor. Én meg elmeséltem, hogy dehogy feküdt: a bútorok a múzeumból valók, s semmi közük a költőhöz és családjához. A kirándulás attól a pillanattól rémálommá vált: a kultusz hívői immáron szembesülve a racionalitással többé nem „hittek”, elillant az elfogódottság és a meghatottság csöndje: szétzúzták a tények, a ráció.

2 A kiállításmegnyitó egyik programjaként a ház kertjében három fát ültettünk el Weöres három barátjának, a Weöres-kultusz megalapozóinak, Dala Józsefnek, dr. Gonda Györgynek és Szerdahelyi Pálnak az emlékére. Afféle kultikus gesztusnak szántuk a faültetést, aztán meg mégsem emiatt vált emlékezetessé Csöngén... A csemetéket Fűzfa Balázzsal és Tóth Péterrel ültettük el, mégpedig a jelen lévő csöngei közönség őszinte döbbenetére: vödröstül. De senki nem akarta megzavarni az ünnepélyes pillanatokat: mint később megtudtuk, a megnyitó másnapján a polgármester vezetésével a csöngeiek kiásták a fács- kákat, kiszabadították gyökereiket a vödrökből, s újra elültették őket - immáron nem ünnepélyesen, hanem úgy, ahogy kell.

3 Volt ennek a korai időszaknak valami különös, családias bája, varázsa. A kerítésfestésnek az idegen- forgalmi hivatal munkatársaival, a kiállításrendezésnek Dala Józseffel, Tóth Péterrel, a polgármesteri jóindulat révén a falu óvodájában elköltött ebédeknek. Meg annak, ahogy a csöngeiek ránk köszöntek az utcán, ahogy az akkor még az emlékházzal szemben álló épületben lakó bácsi - hozzá jártunk vízért, mert az a házban eleinte nem volt - megrovólag megjegyezte: régen jártak itt.

104