Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Alexa Károly: Tormay Cécile portréja alatt (IV. rész)

lójellegére...), benne a szegény Sándor Iván gyermekded dolgozata, gyermekded, mert stiláris esetlenségeit belletrisztikai eredetiségként próbálja tálalni. S azért is az, mert ő egyike azoknak, akiből a mai ifjabb véleménydespoták szellemi tekintélyt igyekeznek fabrikálni - ne felejtsük, vele szerkeszttették a Mi a magyar most? című gyalázatot (2011), amelyben olyan szellemóriások és nemzeti morálfenomének igyekeznek meghatározni „a magyar kód” (Kiss Gy. Csaba kifejezése) mai érvényességi körét, mint Bauer Tamás, Vásárhelyi Mária vagy Ungváry Rudolf. Sándor Iván cikkének egyébként nincs témája, legfeljebb címe: Tájkép csata közben, értesítés arról, hogy a szerzőben „a tapasztalatbirtoklás és fogalomteremtés együtt munkálkodik. Ariadné-fonalként tekeredik rám. Húzom magam után a korlabirintusban.” Ember legyen a talpán, aki ezt a három mondatfélét vizualizálni és lokalizálni képes. Nos, így sóhajt az érző emlékező, átélő értelmező, maga Sándor Iván: „És mi követnivalót talál a mai éra Klebelsberg hajdani művészeti elveiben, irodalom(át)rendező törekvéseiben? 1922-ben hívta életre a Napkelet folyóiratot.” Pár soros jellemzés után így summáz a zuglói agg (ezt azért jelzem, mert ő is hangsúlyozza, mondván, hogy a 7- es buszból a városba igyekezve a Keleti pályaudvar környéke őt „1945 tavaszának, 1956 késő őszének törmelékvilágára (?) emlékezteti”, „züllő valóság”, „történelmi kietlenség” stb... Mi tagadás, elég ronda a tér, de nem „így”, hanem azért, mert, emlékezz, magyar, ez itt a „négyes metró” alvilági ötletének felszíni „lecsapódása” (engedjünk a képzavaros fogalmazás mámorának), szóval így válaszol saját kérdésére: „A Napkelet sorsa - miközben a ma avítt céljait reaktiválni próbálja - mutatja, hová vezetnek az irodalmi értékek ellensúlyozására’ indított szervezkedések: nivel- láláshoz, az értékek-értéktelenségek összemosásához, olyan ideológiacentrikus művészetpolitika revíziójához, amely a zsdanovi tételek szellemében a Rákosi-korszakot jellemezte.” Sóhajtsunk tán mi is.

A Napkelet újraolvasása eminens leckéje az irodalomtörténetnek. Ha a reprint kiadás költségeit nehéz is volna kigazdálkodni a szerény (és továbbra is maradékelven senyvedő) kulturális költségvetésnek, a digitalizás bizonyára megoldható volna. Szakértő barátaim tudni vélik, hogy egyetlen teljes Napkelet-sorozat van a nyilvános gyűjteményekben, természetesen az Országos Széchényi Könyvtárban. De legalább a Napkelet-repertóriumát másolnák le több példányban. Ez egy hatalmas kéziratos mű, az OSZK hírlapolvasójának bibliográfiai részlegében a polc legalsó sorában található. Két kötet, gépirat, 650 oldal, mintaszerű anyagcsoportosítás, szerzője: Galambos Ferenc, készült 1952-ben. (Amikor a fent említett Zsdanov már négy éve halott. Egyébként jó, ha a mai „zsdanovistázást” tapasztalván arra is emlékezünk, hogy ő közvetve vagy közvetlenül kétezer - 2000 - szovjet író meggyilkolásáért felelős. Az adatot Szilágyi Ákos Világirodalmi Lexikon-cikkéből vettem. Alighanem róla is - valahai tanítványomról - fog még szó esni a későbbiekben, amikor megkezdjük beballagni a szociál-liberális irodalmi kánonok Nasca-vonalait.

Nem állom meg, hogy ha már végiglapoztam Galambos Ferenc nagyszerű művét (Azonos volna ő a bencés Galambos Ferenc Iréneusszal, a Burg Kastl-i magyar gimnázium igazgatójával? Azzal a burgenlandi plébánossal, aki pár éve a pannonhalmi kriptában nyugszik, s akiről annak idején Szennai nevű rendtársa, a későbbi főapát jelentgetett a magyar hatóságoknak? Akivel oly kedélyes órákat töltöttem el együtt Felsőőrött 1989-ben az Európai Protestáns (!) Magyar Szabadegyetem tanulmányi

235