Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Alexa Károly: Tormay Cécile portréja alatt (IV. rész)

évben azért mintha lennének erre utaló halvány jelek), éppen a Nyugattal való újabb keletű kritikai szembenézés mintha erősítené a régi-naiv hitet: a kultúra képes bizonyos öntisztulásra. Belülről, önerőből - politikai direktívák és az ilyen-olyan irányban elkötelezett-elfogult mecenatúra gesztusai ellenére is. A Nyugat-évforduló által mintegy kiprovokált kutatások eredményei mintha erre vallanának.

A formálódó új Nyugat-kép lényege: nyílt vagy kevésbé látványos szakítás a mi- tizált hagyománnyal. A Nyugat nem idol, nem mitológia tér istenekkel, hanem intézmény. Ha fontos, sőt ha esetleg a kor jellegmeghatározója volna is, akkor is csak egy a többiek között. És ezzel együtt járó felismerés - bár lehet, hogy éppen ez volt az intézménykutatás valódi inspirációja - egyes alkotói életművek újraértékelését és újraértelmezését nem létrehozójuknak a Nyugattal való kapcsolata alapján helyénvaló kezdeményezni.

Ezek a most felerősödött kutatások előbb-utóbb újraírják a XX. század első felének magyar irodalomtörténetét. (Vagy legalábbis az újraírásnak mintegy szellemi „vörös fonalát” fogják meghúzni, hiszen számos más vizsgálandó problémahalmaz és szempont létezik a Nyugat-revízión kívül.)

Az idevágó előmunkálatok legnagyobb részét az Argumentum Kiadó által A Nyugat párbeszédei - kissé zavarba ejtő - cím alatt megjelentetett tanulmánykötetének munkatársai végezték, jó szívvel nyugtázandó, hogy a szerzők együttesen a lehető legszélesebb ideológiai spektrumot rajzolják ki, markánsan eltérő szellemi elkötelezettségről tesznek tanúságot.

Nem nagyon van olyan folyóirat a század első felében, amelynek ne szentelnének tanulmányt. És ez nemcsak azt jelenti, hogy csöndesen rehabilitálják a Budapesti Hírlapot, a Magyar Figyelőt vagy a Magyar Szemlét, nem is szólva a kisebbekről vagy a még elfeledettebbekről (Pandora, Munka, Szocializmus, Diá- rium, stb.), hanem azt is, hogy a Nyugat által igencsak eklektikusán képviselt szellemi törekvések is megfelelő kifejtést kapnak. Tehát komoly irodalomtörténeti hozzájárulás ez a gyűjtemény ahhoz, hogy a Nyugat az „összmagyar” társadalmi, kulturális és szellemi szerkezetben végre megtalálja a helyét. Azért is érdemes áttanulmányozni ezt a könyvet, mert az elmondottakon túl a kor irodalomszociológiájának összetevőit is fontos adalékokkal gazdagítja. Ma már pl. az se köztudott, hogy a Nyugatnak a nimbuszát milyen elképesztően alacsony példányszámmal sikerült kialakítani. (Osvát halála idején 600 előfizetője volt, az Új Időknek viszont 25 000.)

És itt hadd hozzak szóba egy szerényebb terjedelmű dolgozatot máshonnan. Az Alföld 2011. 3. számában jelent meg Bezeczky Gábor tanulmánya, A Nyugat sajtókörnyezete címmel és ez még azokat is fellelkesítheti, akik azt hiszik, járatosak a századelő hírlapirodalmában. A szerző egy olyan elképesztő volumenű dokumentumhalmaz vizsgálatára tesz javaslatot, amire így összességében mint „irodalomhordozóra” nem szoktunk gondolni. Legfeljebb nagy íróink kritikai kiadásai utalnak egy-egy napilapra, ahol ez vagy az a regény „tárcában” jelent meg először, esetleg régebbi pozitivista ihletésű szakdolgozatok vizsgálták a napilapos publikációs kényszer káros hatását a magyar szépprózai elbeszélésre. (Greguss Ágost-1877, és Gyula Pál-1898 nyomán. Mellettük Ambrus és Mikszáth is. A Pesti Napló 1893. szilveszteri melléklete A tavalyi tárcaszüret címen közöl... tárcát.)

232