Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Mohácsi János: Határ Győző prózapoétikájáról

története. Határ e történetekkel „köti be” őket a regényvilágba, ezekkel indokolja szereplőinek cselekedeteit, gondolkodásmódjukat, vagy épp sorsuk alakulását. A szereplők élettörténetei önálló történetek a történetben. A különös részletességgel bemutatott szereplőkről (pl. Ernike, Anibel, Verderber, Keve Tibor stb.) elmondható, hogy a regény menetében fontos szerepet szán nekik a szerző, végigkísérik a narrátor főszereplő sorsát. A szereplők egy adott veszélyes erőtérben, a Nagy Testvér vigyázó szemei előtt egyszerűen csak vannak, vegetálnak. Teszik hétköznapi dolgukat, azonban ezek a tevékenységek nem szolgálnak arra, hogy előbbre vigyék a regény menetét. Akcióik, konfliktusaik a hétköznapok szintjén maradnak, kisszerűek: féltékenység, munkatársak közötti, szakmai konfliktus, nagyapa-unoka konfliktus stb. Az igazi konfliktust a mindent beszövő erőtérrel való konfrontáció hozna, de ki az, aki ütközni akarna az erőtér túlerejével? Ez az alternatíva fel sem merül. Jól érzékelhető, hogy a regényvilágban - még, ha áldozatok árán is, de - mindenki kitér ez elől: a pártaktíva erőszakos agitációinak következtében vásárolt könyvek a szemétben landolnak, de a béke kedvéért megvásárlásra kerülnek; közös szerencsejátékban való részvétel csak, mert a pártaktíva kierőszakolja; Simon szívességeket tesz, csak békén hagyják, vagy később készpénzre válthatja. A díszletező műhely vezetőjének, Verderbernek a politikai, agitatív darabokra vonatkozó előadás-kritikái már potenciális konfliktus kialakulását sejtetik, de végül elsimítják, minden a szakma keretein belül marad. A regény legvégén, egy véletlen miatt az erőtérrel való ütközés mégis létrejön. Kisebb tűz keletkezik a színházban, ami az erőtér őreiből a legerőszakosabb agressziót váltja ki. Miután az erőtér nem biztosította alattvalóinak a „normális” megélhetés feltételeit, a szereplők többsége korrupt akciók árán kísérel meg túlélni: Simon szívességeket tesz kapcsolatrendszere kiterjesztése, lakásszerzés érdekében; Wundermund, a pszichológus eredeti és/vagy hamisítvány műtárgyakkal kereskedik; Anibel, Simon kedvesének az anyja meglopja a vele szexuális kapcsolatra vágyókat; Kinézer Ede, a volt katonatiszt tiltott spiritiszta jóslatokból akar talajt teremteni lába alá; Simon katonatársai feketén dolgoznak; az utcagyerekek fosztogatnak stb. Nem tiszta senki, mindenki követ el törvénytelent, vagy annak nyilvá- níthatót. Az erőtér smasszerei, akiknek mindenhol ott a fülük és szemük, mindenről tudnak. így a véletlenül fellobbant színház-födémtűz ürügyén mindenkit elővesznek, és szabotázst emlegetve hurcolják meg az abban ártatlan embereket. A nyomozás alatt megtalált fegyverek a (rettegő) rendszerből extrém reakciót váltanak ki. Szereplők számára ez kínzásokat, és egyesek számára hosszú börtönéveket jelentenek. A színháztűz után már nem áll helyre a világ tűz előtt megismert rendje. Ez a regényben a cezúra. Határ ezután rövidre is fogja és gyorsan, talán túl gyorsan is elvarrja a szálakat. A megismert szereplők szétszélednek, az addigi baráti kapcsolatok felbomlanak, mindenki megy a maga sorsa és az erőtér diktálta úton, és Simon számára az Ernike- és Anibel-szerelemnek is vége szakad. Simon lepaktál az erőtérrel, és révbe ér, de az olvasó visszatetszéssel búcsúzik a rendszerrel kollaboráló hősétől. A narrátor, Simon magánéletének szála szinte teljesen elkülöníthetően kezelhető a szövegben. Elsősorban az Ernike majd később annak anyja, Anibel iránt érzett szerelem megszállottjaként kerül elénk. Kissé értetlenkedve nézi az olvasó Simon erőfeszítéseit. Mindkét esetben alkalmatlan személy epekedésének tárgya. Ernike iránti szerelem szálát a múlt emlékei, a társadalomba való visszailleszkedés vágya mozgatják. A lágerből hazavergődő lelenc, Simon a múlt szerelmi emlékébe

216