Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Patak Márta: Anya és leánya - Ötvennégyes kocsi, kilencvenhármas hely

ebben az életben, apám miatt, apám helyett is én felelek. Nem nézek félre, állom a tekintetét, mert tudom, most már tudom, hogy csak képzelem, nem úgy fáj, mint gyerekkoromban, amikor szavakkal bántott, és én mindent a szívemre vettem, magam előtt minden keserűségéért feleltem, vádoltam magam titokban, és azt kívántam, bárcsak halnék meg, ha még arra se vagyok jó, hogy kiálljak érte. De mostanra megnyugodtam, jelentőségét vesztette szinte minden, ami miatt gyerekkoromban annyit szenvedtem.

Ülök a kupéban, nézek kifele az ablakon, és ahogy közeledünk, egyre biztosabb leszek benne, hogy anyámat még életben találom. Nem is értem, miből gondoltam, egy pillanatig mitől bizonytalanodtam el, miből gondoltam, hogy meghalhatott nélkülem, mikor tőlem kell megkapnia a feloldozást, a nélkül nem mehet el, és ezt pontosan tudja, tudja, hogy én vagyok rá az élő tanú, apám tanúja, fel kell mentenem ahhoz, hogy tiszta szívvel odaállhasson elé, ha majd odaát találkoznak. Mert én láttam, hogy bánt vele az utolsó időkben, hiába igyekezett palástolni, akkor se ment neki, szinte sütött a gyűlölet az arcáról, ahogy az ágyához közeledett, és hallom is a hangját, ahogy szidja, hogy már megint nem szólt időben.

Anyám, ne habozz, menj utána bátran!, gondolom magamban, és mintha érez- ném, hogy ebben a pillanatban kiszáll belőle a lélek, elég a puszta gondolat is, hogy magamban felmentettem. Nyugodj békében, anyám!, gondolom, és egy pillanatra átvillan bennem, vajon mi lesz, ha tévedek, és mégis életben találom, de rögtön el is hessegetem magamtól a gondolatot, mert annyira valóságos volt az érzés, szinte tapintható volt, ahogy elszáll mellőlem egy lélek, anyám lelke, és nekem ettől egyszeriben minden könnyebb lett.

16