Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1. szám - Sajó László versei
tehát nemigen (nem? igen?) fagylaltos. Miért ne, Amerikában? Mit tudom én. Csak egy férfi, (simléderes? nem látszik, csak sejthető) sapkában, ő nem megy sehova, jobb karját könyökben (hol máshol?) meghajlítva lámpaoszlopnak támaszkodik, nézi az elhaladó autókat (ezt honnan veszem? hogy nézi őket, és haladnak... a képen persze állnak, de az út közepén csak nem parkolnak, ennyi azért kitalálható), legalábbis látja őket. Mióta áll itt? És meddig? Előtte tűzcsap, és előtte még a nap. Vagy már utána? Ha megfordítom a képet, „fejjel lefelé”, akkor az árnyékok a testek, és a testek az árnyékok. De így sem látszik, mit is árul a kis kocsi mögött a néni. Miért gondolom, hogy néni? Nem látszik, az ernyő árnyékától, beleolvad a kocsiba. A - valamilyen - sapkás férfit nem érdekli az árus, háttal áll. Nem érdekli semmi (én aztán tudom), néz bele a forgalomba. New York, a Bowery és Houston utca sarka, 1946. New York (October 1916) Itt meg csoportok, emberek, legalább kettesével, csak néhány magányos, ahogy átsiet. Hol? Valami park, széle. Centrál? Ez ugrik be, miért ez lenne? Árnyékok itt is, de nem olyan hosszúak. Délelőtt? Délután? Itt nők is vannak, tollas kalapok (az előző képen az árus a kis kocsi mögött, talán nő). Hétvége van, hogy így ráérnek, csoportosulni, beszélgetni? Két lámpaoszlop - az egyik nagy, fehér gömb égővel, (nekem) távolban egy másik, alatta szemetes, gondolom. A kép előterében egy kisgyerek (lány?, fiú?) sapkában, Fogja anyja?, apja? (nem látszik, kettévágja a kép, csak az árnyék) kezét. Séta, vasárnapi ebéd előtt (után?) a, legyen, Centrál parkban. Ezt a parkot, és ezt a sztereotípiát ismerem. Legalábbis jártam ott, és ez jut eszembe. Mit akarok tudni? A sok ráérősen sétáló, ácsorgó között egy kalapos férfi, táskával, határozott léptekkel átvág, keresztben a (mondjuk így) sétányon. Mindenki hosszában ődöng, ő keresztben elsiet, még itt van. Róla ennyi tudható. 160
