Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

fordulatot vehet annak a pesti polgárnak a sorsa, akit a „disszidálási hullám” egzotikus tájakra, mondjuk Latin-Amerikába sodor. Tahi Meg kell még gondolni című humoreszkjétől sem lett okosabb az olvasó, de legalább szórakozott rajta.

Nem tudom, hogy kivándoroljak-e vagy sem. Mariska néni szerint bolond vagyok, ha nem vándorlók ki. De ő marad. Márton bácsi azt írja a mexikói Vapapua- nalhából, hogy maradjak, de ő kinn van. Somlófi Sanyi, a sógorom azt mondja, miért maradnék? Stefánia néném azt kérdi, miért mennék? Tehát a magam feje után kell mennem. Vagy maradnom. De mit mond az én fejem? Semmit. Az én fejem tétovázik. Tavaly még nem voltam ötven éves, tavaly még mentem volna. De most mehetek. De akkor miért menjek, ha úgyis mehetek? És hová mennék? De ez a második kérdés. És miért mennék? Ez a harmadik kérdés. Hogy hová mennék, nem tudom. Valamelyik rokonomhoz mennék nyűgnek. De hát rokon van itthon is, nyűg lehetek itthon is. Viszont kint van magánkezdeményezés, kezdeményezhetek valamit magán, talán bizony meggazdagodhatnék. Az jó lenne. De fel is kophat az állam, az nem lenne jó. Harmadik lehetőség az, hogy épp hogy megélnék. De hát itthon is csak ez három lehetőség van. Márton bácsi azt írja Vapapuanalhából, hogy már tud spanyolul. Na jó. De a spanyolok is tudnak spanyolul. Vagyis tudnék beszélni a többiek nyelvén. De hát a többiek nyelvén tudok beszélni itthon is. Vagyis maradok. Csakhogy majdnem kétszázezer ember ment ki, az nem mind hülye ám! Tehát megyek. Viszont kilenc millió itthon maradt. Tehát maradok. Nem mindenben értek egyet azzal, amit ez a kormány csinál. Tehát megyek. Viszont a kormány sem ért mindenben egyet azzal, amit én csinálok. Tehát maradok.

Ha kivándorlók, kiderülhet, hogy itthon jobb dolgom volt, mint kint. De viszont, ha nem vándorlók ki, nem derülhet ki, hogy kint jobb dolgom lett volna, mert nem tudhatom, milyen dolgom lett volna kint, hiszen itthon maradtam. Tévút. Máris tévútra jutottam. Mert az első kérdés az, hogy miért vándorolnék ki. Mert elmúltam ötven éves. Ez nem ok. Sokan múltak el már ötven évesek, mégis itthon maradtak. Nincs mit ennem. És leendő árváim is éheznek. Nem igaz. Eszek, eszegetek és leendő árváim is esznek, eszegetnek. Valami mindig akad, különben nem hízna az egész család. És pláne a feleségem. Ruhaneműre nem nagyon jut, ez igaz, de azért nem utazhatom Vapapuanalhába, hogy egy új ballonkabátot vegyek magamnak? Miért is akarok kivándorolni? Csakugyan, miért is? Pedig tegnap még a fejemben volt. Ja persze, a szabadság! Hát az bizony nagy dolog. írja is a Márton bácsi, hogy Vapapuanalhában olyan nagy a szabadság, hogy ő még olyan nagy szabadságot nem is látott, pedig diákkorában járt egyszer a kenyérmezei csata helyszínén is. Ott reggel az emberek biztosan úgy üdvözlik egymást: „Na mit szól, már megint nagyobb lett a szabadság”. És azt is írja Márton bácsi, hogy Vapapuanalhában, az ember nyugodtan szidhatja a mexikói kormányt a villamoson. De ezért nem érdemes kivándorolni. Itt is nyugodtan szidhatom a villamoson a mexikói kormányt.

Érdemes itt megjegyezni, hogy a Tabi által felvetett „disszidálás-téma” még egy évig napirenden maradt, olyan szellemes műveket ihletett, mint Kállai István Irány: Caracas című komédiája a Vidám Színpadon. De patetikus változatban is feldolgozták, Révész György Éjfélkor című, 1957-ben készült filmjében Bánki Zsuzsa és Gábor Miklós végül megrendültén énekli a himnuszt, és nem lépi át az országhatárt... így festett az 1956 utáni szellemi életben, „amikor egy üzlet beindul”.

130