Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista
belépett az MDP-be, és fizette a tagdíjat? Sag’ schon. Rajta kívül voltak még vagy másfél millióan. Velük mi lesz? Mikor uszította ő a népet a forradalom ellen? Főbe lövik, vagy felkoncolják, mert az étteremben szólt, hogy halkítsák le a rádiót? A kocsi a városháza elé kanyarodott, ahol a kihalt téren, az utcai lámpák fényétől megvilágítva, döbbenetes látvány tárult a szeme elé. A városháza előtti szovjet emlékmű talapzatára három holttestet akasztottak: egy ÁVH-s alezredesét, egy rendőr törzsőrmesterét és egy civil férfiét. Előbbi kettőn még rajta volt a véres egyenruha. Az utóbbinak meztelen volt az alteste: bokáig lehúzták róla a nadrágot, hogy az őrjöngő tömeg lássa, körül van metélve. A három áldozat közül kettő zsidó volt, és ezért is lincselték meg őket. Utóbbit, bizonyos Freimann Lajost akkor érte el a végzete, amikor hangosan kifogásolta, amit a tömeg Gáti Gyulával, az előzőleg agyonvert alezredessel művelt. Tabi persze nem ismerte az előzményeket, ahogy a neveket sem, de valamit megérzett az 1919 őszére emlékeztető, nyomasztó és vérszomjas légkörből. Nem tudta, mi vár rá a kihallgatás során, de a legrosszabbra számított. Pedig nem is tudta, hogy mi történt előző nap a Zsolcai kapunál lévő rendőrkapitányság előtt, és benn, az épületben. Igaz, annak a híre sem jutott el hozzá, hogy eközben Miskolcon, az Egyetemvárosban egész más arcát mutatta a forradalom. Ott az egyetemista nemzetőrök már elszánták magukat arra, hogy rendet teremtenek, megfékezik a kommunista terror miatt bosszúra szomjas munkások és bányászok véres őrjöngését. Lehet, hogy azok hallgatják majd ki, akiknek parancsára előző nap agyonverték ezt a három embert? Szavukba kerül csak, hogy vele is ugyanígy végezzenek. Biztos volt benne, hogy a szerencsétlenek lelkét sem terhelte sokkal több bűn, mint az övét. Ilyen az, amikor ítélkezik a nép. Elég, ha rámutatnak, és azt kiáltja valaki: tépjétek szét! Innentől kezdve már senki nem kíváncsi arra, hogy mit tud felhozni a mentségére. Felkészült rá, hogy reggel őt kötik fel negyediknek az emlékműre, melyről leverték a vörös csillagot. Baljós előérzete szerencsére nem vált valóra. Megúszta a lincselést és akasztást is. De a kihallgatása, melyre éjjel kettő és hajnali négy óra között került sor a tanácselnök szobájában, így is nyomasztó emlék maradt. Tabit a fegyveresek bekísérték az irodába. Leültették az íróasztallal szemben és magára hagyták. Nemsokára jött egy zakót és inget viselő fiatalember, aki csak any- nyit árult el magáról, hogy a forradalmi bizottság tagja. Idősebb nőt hívott, aki géppel leírta azt, ami elhangzott. Pontosan nem látta őket, mert arcába világítottak az asztali lámpával, mintha bűnöző lenne, akit a rendőrségen hallgatnak ki.- Neve? Születési éve, helye?- Tabi László. 1910. Budapest.- Anyja neve? Foglalkozása?- Schreiber Margit. Újságíró.- Feljelentették, hogy nem akarja hallani a forradalom híreit a miskolci rádióból.- így is volt. De csak azért, mert annyira üvöltött a hangszóró, hogy a saját szavam sem értettem tőle.- Akkor ezt hagyjuk. Tagja volt a feloszlatott pártnak, az MDP-nek?- Igen. 1949-ben be kellett lépnem. Akkor még Gábor Andor volt a főszerkesztőm. Megmondta, hogy ha nem vesznek fel, nem dolgozhatok tovább vele. Erre jelentkeztem. 125