Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

Veszélyezteti azt, akin nevetnek, de azt is, aki nevettet. Ez szükségessé tette, hogy a humoristák óvatosan szórakoztassák a közönségüket, ami műfaji következményekkel járt. A humoreszkekben, kabarétréfákban, konferanszokban uralkodóvá vált az irónia, mindenekelőtt az önirónia, mely amúgy a zsidó humor alapvető alkotóeleme.

Az, aki a nyilvánosság legális, és a Párt által szigorúan ellenőrzött csatornáin át próbált eljutni a társadalomhoz, nem vehetett tudomást az amatőr viccmesélők százezreiről. Az ő helyzetük sokkal könnyebb volt a hivatásos humoristáknál, hiszen egy összekovácsolt, nevetésre hangolt társaság előtt gúnyolódtak, és biztosan számíthattak a kirobbanó nevetésre. Már maga az a képtelen helyzet, hogy valami tilosat művelnek azzal, hogy nem tetszik nekik a rendszer, és ezt elmondják egymásnak, röhögésre ingerelt. Igaz, a produkciójukért nem kaptak honoráriumot, örülhettek, ha megúszták a büntetést. Tabi évtizedeken át úgy tett, mintha meg sem hallaná például a Rákosi Mátyásról, Kádár Jánosról, az oroszokról vagy kommunistákról szóló korabeli vicceket. Ezek a minden tekintéllyel szembeszegülő nagyvárosi folklór termékei voltak, gyakran olyan viccek „aktualizált” változatai, melyeket különböző formákban már a huszadik század eleje óra, sőt, még régebben meséltek egymásnak, főként a kelet-európai nagyvárosokban élő zsidók. Szellemiségükre hatást gyakorolt az 1945 előtti politikai kabaréhumor is, melyet az antiszemiták a zsidó néplélek eredendően „destruktív jellegével” hoztak összefüggésbe. Csokorra való a kor szellemét tükröző viccekből, melyeket eleinte kockázatos volt elmondani, de a Kádár-korszakban szóbeli formában már megtűrték őket.

„Hogyan nevezik Rákosi elvtársat a világ dolgozói? A törökök: Nyakizmán Tök Ül. Az arabok: Seggfej Bej. A koreaiak: Kinyírt Szenny.” „Az ötvenes évek elején egy kisváros órásboltja előtt hosszú sor kígyózik. Az arra haladó öregasszony megkérdi a hátul állók egyikét, mire várnak. - Órákat hoztak a Szovjetunióból. A néni izgatottan felkiált: - Engedjenek előre! Én ezer közül is megismerem a miénket!” „Rákosi személyesen is ellenőrizni akarja, hogy mennyire szeretik az emberek. Beül egy moziba és a híradóban nemsokára meglátja saját magát. Az egész mozi állva tapsol ő pedig öntelten terpeszkedik a székben. Ekkor valaki hátulról ráüt a fejére: - Állj fel és tapsolj, kis kopasz, mert elvisz az ÁVH!” „Rákosi sétál, és meglátja, hogy egy kisfiú pici cicákkal játszik. Két csoportra osztja őket, s közben azt mondja: - Ez kommunista, az nem kommunista, ez is kommunista... Rákosi pajtás megkérdi: - Hát miben különböznek ezek egymástól? - Amelyiknek még nem nyílt ki a szeme, az kommunista, amelyiknek már kinyílt, nem kommunista.” Mi a kommunista mese vége? - Aki nem hiszi, annak utána járnak.” „Pistikéék az ötéves tervet tanulják. Másnap tanfelügyelő érkezik, és a tanító néni felszólítja Pistikét, hogy feleljen az ötéves tervből. Pistike: - Az ötéves tervnek köszönhetően annyi krumpli fog az idén teremni, hogyha azt egy halomba hordanák, felérne a jóisten lábáig. - Na de Pistike! - szól rá a tanító néni - Tudod jól, hogy nincsen jóisten. - Miért? Krumpli van?” „Tanfelügyelő érkezik az iskolába, meglátogat egy osztályt, és felteszi a szokásos beugrató kérdést: - Na gyerekek, ki tudja, mi volt korábban: a tyúk, vagy a tojás? Pistikére mutat, aki kis gondolkodás után így válaszol: - Én csak azt tudom tanár úr, hogy korábban tyúk is volt, meg tojás is! „Tudják meg elvtársak, hogy most még csak a Föld egyharmadán van kummunizmus, de nemsokára eljön az az idő, amikor az egynegyedén, sőt az egynyolcadán is kummunizmus lesz!” „A kolhoz párt96