Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Alexa Károly: Szövegek vendégségben… I.
kesztőként „jutottam hozzá”. Továbbá és summázólag mondva négy évtized múltán: az Életünk szerkesztőségéhez már ekkor jó okkal kapcsolhatjuk az „up to date” minősítést: Mészöly ekkori dolgai mellett a Psychét tekinti a szakmai köz- vélekedés a posztmodernitás első mesterművének. Tovább sorolva: Major-Zala Lajos 1972-es publikációja is első fecskének mondható - ezzel a verssel indul az a beláthatatlan sor 1977 után, amely az emigráció irodalmának „honosítását” végzi majd el - szintén máig ható érvénnyel. 1977-ben lesz az Életünk a Vas Megyei Lapkiadó Vállalat terméke és intézménye és a második számtól Pete György a főszerkesztő. A kései - és több tekintetben érdekelt-elkötelezett - olvasó nem mondhat mást: egy csapásra országos lappá válik ez a központtól távoli periodika. És nem túlzás a szerkesztőt a legendás kollégák sorába állítani: Pete ott van az irodalmi emlékezetben, ahol Tüskés Tibor, Ilia Mihály, Veress Miklós, Kulin Ferenc, Szederkényi Ervin. És Petének megadatik, ami egyetlen szerkesztőtársának sem ezekben az években (meg kicsit élőbbről), az, hogy ő irányíthatja az Életünket a rendszerváltozás évtizedében folyamatosan. A nyolcvanas-kilencvenes években lesz a lap munkatársa Ambrus Lajos és Gyurácz Ferenc, majd Fábián László és Bokányi Péter - ekkortól ők is osztoznak a lapszerkesztés érdemeiben. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulójától a lap integrálódik az irodalmi folyóirat szerkezetbe, ami elsősorban szellemi (és politikai) vállalás dolga, invencióé és kitartásé, s nem valamiféle adminisztrációs-regisztrációs esemény. Ehhez meg kellett határoznia önmagát az Életünknek, azaz sajátos profilt kellett kialakítania, amelyben együtt áll a helyi sajátosságok támogatása és egy olyan szempont, amely megkülönbözteti a többi irodalmi folyóirattól. Természetesen ez lejátszódik az Alföldnél, a Jelenkornál, a Tiszatájnál is - az arctalan népfrontosság átadja helyét a „sajátosnak”, s ez a folyamat kezdetben a jelek (kisebb-nagyobb botrányok) szerint meglepi a kulturális politikát, de hamarosan tudomásul kénytelen venni - talán még kezelhetőbbnek is látja általa az irodalmi életet, ha az egyívásúak csoportokba rendeződnek. Mindenesetre a profilválasztás és profiltisztítás terén az Életünk három ügy felvállalása mellett dönt. Az egyik: a magyar irodalmi emigráció megismertetése; a másik az új irodalmi generáció(k) irodalmi (és politikai) emancipációjának támogatása; a harmadik a magyar őstörténeti, szakrális és spirituális tradíció iránti figyelem. Már a Pete által szerkesztett legelső számban ott látjuk Bakucz József és Vitéz György nevét az Óceánon túlról. És hamarosan, már a következő számban csatlakozik melléjük a celldömölki-montreáli Kemenes Géfin László, majd Monosz- lóy, azután jönnek a párizsi Magyar Műhelyesek meg a többiek, Dedinszky Erika, Nicholas Kolumban, Csokits, András Sándor. S mindenekelőtt Határ Győző. (Csak zárójelben - ha már külföld: nem valószínű, hogy más magyarországi lap is közölte volna 1977-ben azt az E. Jelineket, aki akármilyen beteg figura is, azért 7
