Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Alexa Károly: Szövegek vendégségben… I.
3 ALEXA KÁROLY Szövegek vendégségben, szövegek otthon AZ ÉLETÜNKRŐL 2012-BEN Pár évvel ezelőtt, odahagyván a hatvanadik esztendőt, elhatároztam, hogy megpróbálok rendet vágni abban az irdatlan papiroshalmazban, ami vagy három-négy évtizede gyűlik, burjánzik, mind több ládát, műanyag zacskót, szekrényfiókot, irattartót és egyéb tároló alkalmatosságot foglal el. Minden van ebben, felsorol- hatatlan még az iratok fajtája-műfaja is, sőt esetenként fejtörést okoz ma már az is, hogy miféle közöm van egyikhez-másikhoz. Egyszer, mielőtt kidobtam volna, lemértem a félretett újságokat (majd beléjük nézek, ha ráérek...), négy folyóméter volt. A papírok zöme természetesen szerkesztői munkámhoz és emellett és ezen túl „közéleti tevékenységeimhez” kötődik (Kortárs, Magyar Hírlap, Mozgó Világ, Hitel, hogy csak a legfontosabbakat említsem), azután a nyolcvanas évektől erőteljesebben politizálva, hol státusokban, hol azok hiányában, a rendszerváltozás „nagy narratívájához”, azaz sok-sok apró történetéhez. Egyházashetyei kis parasztházamnak egyik szobájában (egyikben a kettőből) komoly logisztikai kihívást jelent a szállóvendégek elhelyezése, mert vagy a papírhalmokat kell „átvillázni” innen oda, vagy az álomittas (és legtöbbször a szó eredeti értelmében is ittas) vendégeket beszorítani lehetetlen átjárókba a mindegyre eldőlő papírtornyok között. Ügy gondoltam, s gondolom ma is, hogy a megszokottaknál hitelesebb (de mindenképpen érzékletesebb) egy olyan emlékirat, amelyben az emlékező és a megidézett kor kapcsolata (bizonyos szintig) dokumentálható: ezek a régi iratok kort idéznek, kapcsolatokat bizonyítanak, de fegyelmezik is azt, aki a múltban újra akarja járni a maga ösvényeit. És ami talán még ide tartozik: „papírjaim” mintegy „leképezik” életutamnak ama állandó kettősségét, melynek egyik íve az irodalom, a másik a közélet. Ezért szoronghat egy-egy Weöres- vagy Hajnóczy-kézirat - mondjuk - a Kádár-titkárság zord levele és a spanyol király fogadásra invitáló aranynyomásos étlapja mellett. És akkor a fotókról még szó sem esett. Kézenfekvőnek látszott az Életünk fél évszázados jubileumára készülve, hogy az itt eltöltött hivatali időmről is dokumentumokkal illusztrálva készítsek számvetést, csak hogy szembesülnöm kellett a kommunikáció terén bekövetkezett döbbenetes változással. Jelesül azzal, hogy az utóbbi egy-két évtizedben lényegében megszűntek azok a kapcsolattartási formák, közegek és alkalmak, amelyek korábban megszokottan természetesek voltak. A levelezést és a személyes kapcsolatokat 2