Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Alexa Károly: Tormay Cécile portréja alatt
nonizálásra ajánlottak listáját nézve a már említett Varga-Zsávolya-kiadványt egy másik szintén igen terebélyes és komoly felkészültségről tanúskodó kötettel, a Borgos Anna és Szilágyi Judit szerkesztette Nőírók és írónők cíművel, alcíme szerint: Irodalmi és női szerepek a Nyugatban (Nórán Könyvesház, 2011.). Az előbbi tematizáló gyűjtemény, problémakörök szerint rendezi anyagát, ez viszont lényegében kismonográfiák sora, gazdag könyvészettel és széles lexikális háttérrel. A számításba jöhető mintegy hetven szerző közül tíznek szántak nagyportrét, a Nyugat ezért vagy azért elhíresült nőíróinak: Török Sophie-nak, Kaffka Margitnak, Lesznai Annának stb. Nekik óhajt a kiadvány kanonikus pozíciókat megépíteni. Ezzel szemben a másik kötet, mivel nem ragaszkodik a Nyugatos keretekhez, sokkal többeket tárgyal kanonizáló sugalmazással, azaz sokkal történetibb, sokkal kevésbé vezeti valamiféle „akolelfogultság”. Czóbel Minka, Ritoók Emma, Tormay Cécile, Berde Mária, Tóth Wanda, Tutsek Anna, Erdős Renée, Gulácsy Irén stb. - ők is itt vannak. Természetesen a Nő, tükör, írás nem rekeszt ki senkit, ha nyugatos, ha nem, ha antiszemitizmusra hajlik, ha zsidó lektűrszerzőnek ítélhető, ha „jókislányok” gügyögő mondatokat gyártó bonne-jának, ha nem. A mi korunk irodalmi tudatát megosztó politikai és ízléskülönbségeknek azért lehet jó példatára ez a két tudós mű, mert egyik sem hajlik a zsurnaliszta pártelfogultságra, mégis nagyon különbözőek. Varga Virág és Zsá- volya Zoltán műve nagyon is távol áll a népnemzeti elfogultságoktól vagy a konzervatív egyszerűsítésektől, de Borgos Anna és Szilágyi Judit sem szánta „szoclib” harci eszköznek a maga összeállítását. Mindazonáltal a differenciáltság persze mély örökség is - akár jelezhetnénk vele a Nyugat és - mondjuk - a Napkelet világképi eltérését, más- és másféle korértelmezését, esztétikai és morális elkötelezettségét. Kedvesen apró jele a toleranciának, hogy éppen a Borgos-Szilágyi kötetben értesülünk arról, hogy bár csak három szerző publikált mindkét helyen, és hogy a Napkelet több női szerzőt foglalkoztatott, mint Osvát revüje. És ennek a ténynek aligha van köze napjaink ama primitív kultuszromboló ízléstelenségéhez, amely a Napkelet főszerkesztőjét a „másság” pletyka felmelegítésével akarják íróilag ellehetetleníteni. Hogy a Nyugat meg a nők kapcsolata milyen meghatározó eleme a Nyugat kultikus hagyományának - „nőn” értve most szerzőt, múzsát, szeretőt, feleséget - arról egy évfordulós színházi előadás is tanúskodik. 2010 decemberében mutatta be a Thália-Arizona Stúdió a NőNyugat című összeállítást, szerzőként, szereplőként, beszédtémaként azokkal a legismertebb női személyekkel, akik a Nyugat férfijaihoz kötődtek. Bár nem mindegyikük, de azért a zömük maga sem mulasztotta el annak idején, hogy élményeit papírra vesse, főleg ezekből az írásokból állt össze ez a Nagymező utcai este, megerősítve néhány robosztus vagy esendő férfimondattal. Az önmutogató Nyugat mint pletykagyűjtemény - egy önkörébe zárt társaság fülledt dialógushalmaza ez a szerkesztmény, amely felszámolja a szövegek - esetleges - helyi értékét és éppen a hatásvadászó poentírozás végett, nos, bár nem éppen kedélyromboló a találkozás ezekkel a női árnyakkal, az előadás csak a két legfontosabb kérdést hagyja lényegében érintetlenül: a Nyugat íróinak művészi értékeit és a női emancipáció századelős szociológiai izgalmait. A ma színpadán ágálnak ezek az újraképzelt századelős nőalakok, azzal gazdagítván a belvárosi sznobériát, hogy ha már verset nem olvasnak, legalább „naprakész” értesülésük legyen Karinthyné szexuális nyitottságáról és Móricznénál ugyanennek a tökéletes hiányáról... 92
