Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Merklin Tímea: Összerezdülések
„Drága Erzsi, Köszönöm újévi kedves rám-gondolásodat - régóta szeretnék írni Neked, de nem tudtam a címedet. Mi a szösz, otthagytad a tömegszállást, a nőkupacot és egyedül laksz ? Okosan teszed. Remélem, meg is van az eredménye és írsz sokat és szépet. Itt Pécsett fenntartunk egy folyóiratot, ’Sorsunk’ a címe, talán már találkoztál is vele. Elég nívós. Szeretném, ha kőidénél egy csomó verset, esetleg egyéb irományokat is a ’Sorsunk’ részére, mennél többet, hogy válogassunk, mint tót a vadkörtében...” Ugyanez az 1942. január 4-én kelt levél mutat valamit abból az „összerezdülésből”, ami köztük volt. Weöres Pécsről küldte az akkoriban Budapesten lakó Gazdag Erzsinek. Futó általános érdeklődés után („Hogy érzed Magad, mit csinálsz, miket írsz ? - kérdezlek mindenről”)8 a hangnem megváltozik, ezt olvashatjuk: „Most is úgyszólván teljesen egyedül élek, monológszerű az egész életem, gondolatban gyakran beszélgetek Veled. Azt hiszem, Te is, én is, képtelenek voltunk arra, hogy bárkiben is igazi társra találjunk, ha együtt voltunk is, mindegyikünk a maga monológját fűzte tovább, és mindegyikünk jobban tud beszélgetni a másiknak a ködképével, mint a szemtől szemben álló eleven lénnyel. No de mindegyikünkben olyan sokoldalú benső világ él, ami bőségesen kárpótol a külső világban való gyökértelenségért. Csak néha- néha érzi az ember a magány ránehezedő iszonyú súlyát, ahogy egy tengerfenéki állat érzi talán néha a ránehezedő vízoszlopot. Mit is akartam mondani mindezzel? Nem tudom, talán csak annyit, hogy sokszor bizony nagyon hiányzol nekem, Erzsi, any- nyira, hogy semmiféle magány nem kárpótol érte...”9 Egy hónappal később, 1942. február 14-én Weöres „Levél helyett” címmel két strófát küld Gazdag Erzsinek, ezzel a végszóval: „köszönöm drága és jóságos leveledet. Verseidet várom a ’Sorsunk’ részére. Csókol Sanyi”10 Levél helyett „Kiapadt a sorsom, Gazdag Orzse! élek s már szunnyadok - ó! bár testem nincs még a rögökbe törve, nővérke, halott vagyok - ó! Ki hinné sorsa menny-lángú delén: a halottak boldogok - ó! kettőzve égők, mint a tó peremén nyár-estben az ablakok - ó! Kidültem, mint az öreg fa törzse sugaras vetésre - ó! A te szép neved, Gazdag Orzse, derekamra vésve - ó! hova el nem hat láz és szerelem, csak a jégszemű csillagok - ó, Orzse, boldog enyészetemen A te szived átsajog - ó.” 8
