Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 1. szám - Pelle János: Mélységek titka

heti a beszélgetést. A legokosabb lenne Mari lakásában számítógép elé ülni, elindítani a zsebmagnót és minél előbb leírni az interjút, amíg még valamennyire emlékszik arra, amit hallott. De egyszerűen nem tudja rászánni magát, hogy ezt tegye, és kínkeservesen létrehozza a szöveget az internetes portál számára, melynek dolgozik. Holott tudja, várják a cikket, melyért a hó végén számláz. A végén összegyűlik annyi pénz, amiből valahogy elvegetál. Fényes perspektíva, így, túl az ötvenen. De nem érzékenyül el a saját sorsán. Reflex-szerűen lerázza magáról az önsajnálat bűzös és ragadós levét, mely az esőcseppekkel elvegyülve már át is itatta a kabátját. Ha hagyja, hogy elhatalmasodjon rajta ez az ocsmány érzés, okot is ad majd rá, hogy szánakozzanak rajta. Vagyis hogy az emberek úgy tegyenek, mintha együtt éreznének vele, miközben a legkevésbé sem érdekli őket a hozzá hasonló alakok nyomorúsága.

Ilyenkor, ha a saját életünket utáljuk, segít, ha a másokét hallgatjuk. Erre a legjobb hely a kocsma, a pult mellett egy bárszék. Itt törvényszerűen mellénk ül valaki, és elmondja a magáét. Persze, nem mindegy, hova megyünk, és ki mellé telepszünk, jutott az eszébe. Nem tudott dönteni, a véletlenre bízta, hol köt ki. A gyorsvasút végállomása környékén, találomra tért be egy csehóba. Csillogó szemű, fekete lány csapolta a sört és igyekezett lelket verni a pultnál mélázó pasikba. „Na mi van, közületek mindenki összeveszett otthon az asszonnyal?” „Az kéne még, hogy nős legyek”, vetette oda neki a mellette ülő férfi. „Besokalltál?”, vetette oda neki. Erre, ahogy ez várható volt, szomszédjából kibuggyant a keserűség. „Három nőnek lett belőlem elege, egymás után.” „Ittál? Vagy kurváztál?” „Azt még elnézték volna. Csak a találmányaimat nem bírták elviselni.”

Itt kezdődött, majd három korsó sör, és két keserű likőr mellett folytatódott a rablómese. Nem tudta, melyik része igaz, és melyik nem, de nem is nagyon érdekelte: hagyta, hadd teljen az idő. Annál tovább marad távol a nyolcadik emeleti panellakástól, ahol le kell írnia az interjút. Még az antivilágban vállról indítható, szovjet gyártmányú tankelhárító rakétákat exportáltunk a harmadik világba. Hogy még többet eladjunk belőle, a cég megbízott egy üzemet, hogy fejlesszen ki hozzá egy speciális célzó berendezést. Az ült mellette, aki feltalálta a kütyüt a fegyverhez, amit aztán Af- rika-szerte sikeresen alkalmaztak az imperialista tankok ellen. De egy huncut vasat sem kapott érte, csak egy ócska kitüntetést, amit néhány év múlva bárki megvehetett magának az ócskapiacon.... „Tudod ki volt Kalacsnyikov? Mérnök, aki feltalálta a világ legsikeresebb géppisztolyát... Erre azt mondták a Szovjetunióban, hogy hazafias kötelesség volt, nem járt érte pénz. Ugyanúgy, ahogy nekem a Delta CX-ért...” borult a pultra a férfi. Amikor összeomlott a komcsi rendszer, újra a haditechnikának szentelte magát. Ha még egy ilyen kütyüt kitalál, milliárdos lesz belőle. Nem engedi többé, hogy kisemmizzék... Követségekre járkált, felajánlotta szolgálatait a katonai attaséknak. Beszélt az amerikaiakkal, a németekkel, a kínaiakkal... Mindenhol hitegették. De ő nem hagyja magát. Most is vagy három találmányon dolgozik, mutatta is a tervrajzokat. Minden pénzét a megvalósításukra költi, hó végén már kenyérre se

86