Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Emlékezés Hornyik Miklósra

Alexa Károly

SEMMI SEM BIZTOS

(Levél helyett Örményországból)

Emlékezhetünk - mi, hatvanasok biztosan hogy a komcsi időkben a könyvhéten a leghosszabb sor a jugoszláviai Fórum bódéjánál álldogált a júniusi napfényben, amely oly szívesen adta át helyét a nyár eleji felhőszakadásnak. Amikor is író és olvasó a sörözők felé próbált volna tódulni, ám - tekintettel a belvárosi vendéglátás pártállami csököttségére -, kintebbi eldugott szeszmérők utáni nyomozásra kényszerült. Akik ilyenre bukkantak, azok számára azon a napon véget is ért a könyvhét. Többnyire azért és azonban kivártuk a sort. Ez volt az egyetlen pontja a könyvünnep fegyelmezett sokadalmának, ahol irodalmi pikantériára bukkanhattunk. A „jugókat” nem feszélyezték a magyarországi kánonok. A jugoszlávokat (ma úgy mondanánk: a szerbeket) nem feszélyezték, hogy mit olvas ott, és mit javasol olvasásra ideát a jugó magyar szakember. Mit tudtunk mi a háború végi délvidéki mészárlásról? Ki hallott Goli Ótokról? Tito marsall imponált, haverkodott vele Churchill, állítólag „megvolt” neki Gina Lollobrigida, Hruscsovnak pitiznie kellett a lábainál 56-ban miután Brioniba menet széthányta a hajón az agyát, mint majd évtizedekkel utóbb Miklósék lakását egy íróbarát, a hadvezér Tito mindig fehér uniformisban, nem tűnt föl, hogy a század elején állítólag a Monarchia hadseregének karversenyét az altisztek között ő nyerte, a tiszteknél meg Horthy Miklós, és hát Cattaro, hogy a nagy háborús filmeposzban ugyanaz a színész játszta őt, aki egy másik alkalommal Trockijt, bár még ez is imponált volna nekünk hülye magyaroknak - mert „más” volt Tito és Gyilasz, és más volt még Trockij is, mint „ezek” itt. Meg hogy olyan gazdagok voltak. „Önigazgatás...” A szívem szakadt meg egy fenyőtobozt formázó arcszeszért, amikor egyszer odakeveredtem valami harmadik vonalas jégkorong vébére.

84