Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 10. szám - Sarusi Mihály: Áruló. Áruló! Áruló? "Áruló"
dekből, pártérdekből, ávóérdekből (utasításra vagy önként, danolva) besározókat -, azokat, akik nem nyugodtak, míg tönkre nem tették. Mert látszólag kicsinálták. Lemondatták képviselőségéről. Valamelyik országos lapban a neve is megjelent. Hogy mit nem követett el a régi rendben. Titkos ügynök volt, jelentett a barátairól. Hogy semmi rosszat le nem írt róluk, azt elhallgatta a „független” lap. Azt kevesen olvasták. Annál többet tudtak meg a jelentéseiből, amit Köcsög szerzett be a levéltártól. Kérte s megkapta. Azt gondolja a régi baráti társaság, ez csak a jéghegy csúcsa lehet, amit visszatartottak, az lehet a java! Amit elhallgatnak előlük, eltitkolnak, zároltak, száz évre titkosítottak! Ki hiszi, hogy csak ennyit írt róluk?! Ok nem. A legjobb barátai fordultak vele szembe. Csodálkozol ? Akiket pedig hogy adott volna ki?! Akiknek éppen hogy segített, ahol tudott. Mondjuk az egyikről nem írta meg, hogy jóban van a harmadik szomszéd feleségével, mert őrá aztán alaposan rászállhattak volna, holt biztos, hogy beszervezik, a zsarolással hogy tudott volna szembeszállni ?! Csak a száját jártatja. Éppen eléggé szereti a családját, ott nem hagyná semmi pénzért. Még egy ringyóért sem. A másikról hogy állandóan az oroszok kiverését szervezné, a harmadik zsebreteszi az üzletben a bevétel felét, a negyedik az első pohár sor után rendre azzal jön elő, hogy ’77-ben a Népstadionban a magyar-szovjet meccsen ő ordította a leghangosabban: Nem kell a Lada, Menjetek haza!... Az ötödik meg. Hogy Matyi milyen regényt szeretne írni. Épp arról hallgatott mélyen, amiért beszervezték. Nem evett meszet. Azt hitték, hogy bekényszerítették, azt tesznek vele, amit akarnak, arra veszik rá, amihez kedvük szottyan! Persze. Leköpik, ahelyett hogy megértenék. Állt volna eléjük! Nem mert. Volt bátorsága az ávósokkal szembeszállni. Ügy írta alá az együttműködési szerződést, hogy tudta, nem fogja betartani. Ahol lehet becsapja őket. Ahol nem sumákolhat, valahogy akkor is megússza. Tiszta lélekkel. Ehhez kell tartás! Beleordítani a légbe, hogy le velük? Néhány korsó sör után. Le. Tényleg takarodjanak. De nem éppen ezt járta meg ő is ? Nem emiatt kapták el a grabancát ? Inkább csöndben maradt volna. Szép csöndben fűrészelni alattuk az ágat. Amin állnak. Hogy a fa derekának vetnéd a nagyfűrészt, ahhoz hogy lenne merszed? De suttyomban legallyazni a „világfájukat”?! Hogy mind lepottyanjon, egyenként! „Világfájuk”, ezeknek. Taknyuk, ha van. Világfa. Takarodjanak! „Késő bánat, most már utánam a vízözön...” Kellett neked pofáznod. Egyszer, életedben egyszer hazazavarni őket! Az is sok volt. Lehet-e tűrni a végtelenségig? Nem természetes-e, hogy egyszer mégiscsak kitör belőled 37
