Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 10. szám - Sarusi Mihály: Áruló. Áruló! Áruló? "Áruló"
ki tudja. Lehet. Végső soron igen, de addig sok idő telik el! Maga az élet. De tán igaz az öreg mondása. Biztos. Nagyon szegény ember volt. Gazdalányt vett el - vagy az őt? így kapaszkodott föl a család a később kulákságnak mondott jogállásig, mert mire beütött a kommunizmus, le is adhatták, amit addig szereztek. Be a téeszcsébe mindennel! Hagyjuk, régi dolgok ezek. Minek ezzel foglalkozni. Mert itt van a kutya elásva! Ott, a régmúltban. Hogy honnan jövünk. Kik vagyunk tulajdonképpen. Elnézi kisgazda meg iparos származék ismerőseit, nem kis részük úgy beállt a komcsi csapatba, mint a huzat! Nem izgatta őket, mit kaptak a fölmenőiktől, csakis az előrehaladás? Mire jutsz, így, ha feszt ellenkezel? Sokra nem. Legföljebb az igazságra, ahogy Matyi nagyapja mondta. Igazságra? Az igaz életre. Ámen. Ne szentenciázz, ez nem vicc. Az öreg komolyan gondolta. Az életével fizetett. Valamikor Matyit is meglegyintette egyszer az öreg. Túl hangosak voltak, nem fogadtak szót, az öreg nyakon csapta. Nem durván, csak figyelmeztetésül. Igaznak kell lenni. Kellene! Mondani könnyű. Matyi nagynénje mesélte később, hogy is volt az első meg a második háború után. A zűrzavarban. Ami minden rablóháborút követ. Rablásra rablás. Addig az állam parancsára fosztottak ki bennünket - elvették az élet szentségébe vetett hitünket, amikor gyilkolni küldtek a harcterekre, kifosztottak anyagilag, mert előbb-utóbb tönkre ment itt minden, a zsákmányt meg vihette az állam nevében az állam mögött álló rablóbanda... Anarchista vagy, koma, csak lassan. Egy képviselő hogy beszélhet így. Még azt hiszik, marxista vagy. Volt képviselő. Tedd hozzá. Az is hol van már! Akkor sem volt az, amikor kötelező lett volna. Most meg. Épp ellenkezőleg. De a rablás az rablás. Matyi öregapja - „Érdemes igaznak lenni, megéri!” - járt úgy a háború utáni zűrzavarban. Meséli, mondja, sorra, mi nem esett náluk - nálunk - a kisváros (előbb falusias, végül tanyás) szélén. A nép az első és a második háború végén ugyanazt követte el (már a szegény, elesett, megnyomorított, éhkoppra ítélt, tökéletesen kisemmizett emberek tömege, más szerint csür- héje, a söpredék): kifosztotta az üzleteket. Ráment a kastélyokra. Az uradalmakat alaposan kitakarította. És ha nem jön ilyen vagy ilyen - fehér vagy vörös - rendteremtés, tán egymás torkát is elvágják. (A rendteremtés után ugyanezt parancsra tették.) így elaljásíthatnak bennünket? Akinek nincs betévő falatja, nem tud éhező gyermekének szelet kenyeret sem adni, fogja az első dorongot és adj neki?! Anarchia. Az, ami. Más szerint igazságtevés. Őrültség, mert jutunk így valamire ? Mi lett volna, ha ’90-ben kiterítjük a lapokat, nézzük, ki volt háborús bűnös, ki gyilkolta, gyilkoltatta, pusztította a magyart, kik szolgálták az ország kifosztására szövetkező megszállókat, és persze hogy kik jelentgettek rólunk a titkosrendőr35
