Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Hadabás Ildikó versei

talán a múlt kapaszkodása dűlők nevébe, nagyanyákba, a megőrizett-tovább adott lehetőségbe, tisztulásba,

talán a rend: levett kalapban, barázdák közti mozdulásban, az Isten áldja meg reményben ... a mégis élni akarásban,

talán az a kimondhatatlan, amit a jobb lator mégis kimondott, az a remény ... Vincent van Gogh halottsirató imájában.

Amikor a szél még szeretett engem, reménnyel fújta tele az utcát, a reggeleket az éjszakákat, és a diófák illatát játékosan arcomba csapta.

Amikor a szél még szeretett engem, cirógatás volt minden mozdulása és boldog öröm,

akár a magból kibukó keserű mandula ínybe ivódó íz-gyönyörűsége, és a beteljesületlen vágyak megragadhatatlan színei.

Amikor a szél még szeretett engem fent ültem a folyó fölé hajló almafán, s elrejtőzve bámultam a fateknőkben evező vasárnap délutánokat, amelyeket a gyors sodrású Tapolca áttetszővé csillantott a falevelek árnyai alatt, s a hínár kötegek lágy hullámzásában a víztükör fel-feldobta az arcomat.

Amikor a szél még szeretett engem, a kisváros köziéibe beszippantotta a nyári égetést, hogy hűs legyezésivel öreg templomok suttogó csendjeibe

15

Amikor a szél még...