Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 9. szám - Papp Tibor: Éberlét

Újvidéken megjelenő Hidat. A hirdetések közlésével senki nem bízott meg bennünket, a hirdetésekért senki nem fizetett, az egészet mi találtuk ki, azért, hogy közvetett módon ugyan, de jelezzük a magyar irodalom határok nélküli egységét. Ezután keletről, nyugatról támadták a Magyar Műhelyt, azt firtatták ki, és mennyit fizetett a hirdetésért. A nyugatiak az Új írás láttán feltételezték, hogy a kommunista rendszer adott pénzt, a keletiek a Szemle és az Új Látóhatár hirdetése mögött keresték az amerikai dollárokat. A reakciókból ítélve sajnos kevesen jutottak el ahhoz a gondolathoz, hogy ezzel a határtalan magyar irodalom mellett köteleztük el magunkat.

Hazai lapok nem közölték írásainkat, tulajdonképpen egy darabig a létezésünket sem vették tudomásul, holott nagyon hamar suttogtak rólunk a budapesti irodalmi berkekben. A lapot postán küldtük be az országba, s többnyire el is jutott a címzetthez. A küldemények célszemélyei főleg írók voltak, kritikusok, és olyanok, akik a pártban betöltött hierarchiájuk szerint beleszólhattak az irodalom életébe.

Mi nem akartunk, s a hiányzó hazai háttér nélkül nem is tudtunk volna beleszólni a nagypolitikába. Minket mindenekelőtt az irodalom érdekelt, az irodalompolitika, amin belül viszont volt mondanivalónk. Amit nyíltan vagy burkoltan közzétettünk a lapban. A hazai cenzúra ezt vagy észrevette, vagy nem. Többnyire nem, hiszen egyedül a Magyar Műhely 10. számát (1964-ben) fordította vissza a feladóhoz a posta. Ebben a számban Hanák Tibor, a Bécsben élő filozófus Ideológiák és ideológiakritika című tanulmányát közöltük.

Később a Szerzői Jogvédő Hivatalban (amin keresztül küldhették külföldre, így hozzánk is kéziratot hazai szerzők) egy külön ránkállított személy (hosszú ideig Tímár György) cenzúrázta a Műhelyhez irányított irományokat. O is tudta, hogy tudjuk - egy időben még azt is megpedzette, akár magyarországi szerkesztője is lehetne a lapnak.

Várallyay Gyula - a menekült magyar diákok szövetségének (UFHS) egykori elnöke Tévúton című, a L’harmattan kiadó által gondozott könyvében azt írja, hogy az UFHS genfi központjában alelnöki, majd ellenőri státusban tevékenykedő Sury Jacques fedőnevet viselő személy nem más, mint Szakái Imre, a Magyar Műhely egyik alapítója és szerkesztője. Ma sem tudjuk, hogy a nemrég elhunyt Szakái Imre egyáltalán jelentett-e rólunk, s ha igen, mennyit és mit. Utólag visszagondolva egyetlen gyanús, soha nem tisztázott ügyben lehetett szerepe (hangsúlyozom, ezt is csak feltételezem), azzal, hogy egy nagy titokban tartott eseményt: Weöres Sándor Tüzkút című verseskönyvének a kiadását, valamint megjelenésének beütemezett idejét a hazai szervek tudomására hozta, aminek az lett az eredménye, hogy Budapesten a Szép- irodalmi Kiadó nagy dérrel-dúrral nekiesett a könyv kiadásának. Feltételezem, nemcsak politikai, de anyagi okokból is a mi kiadványunknál hamarabb akarták megjelentetni az övéket. Nem sikerült nekik. A miénk februárban jelent meg, az övék májusban. Azonban a két könyv között kapitális, az egész rendszerre jellemző alamuszi különbség fedezhető fel. A mi kiadásunkban az áll Weöres Sándor előszavában, hogy a „III. évezrednek küldöm könyvemet (...) remélve, hogy nem pesszimizmust és nihilizmust lát ez írásokban, inkább kacag a spirituszcsempészeten, amit a szellemi

82