Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - Nagy Gábor versei
Nincs távlata Nincs távlata ennek a napnak, töltelék-élet, eltökélt. A nincs bogáncsai belém ragadnak. Fröcsköl a mindenség-sörét. Van persze mécses, zöld üvegben, hosszúlépés meg hamutartó. Az omlásban s önkívületben vagyok a végsőkig kitartó. Velem szemben egy szép lány rebbenő szemét keresném, de a csillagokba néz. Duna-illatú a pesti nő - de nincsen sellő a habokban. Terasz, Jászai Mari tér. Június zsibvására lüktet. A Duna sötét, mint a vér. Tapintanám ütőerünket. De nem te ülsz szemben velem, bár élővé hallucinállak az árnyakból. S közben szégyenkezem: hisz szemben az a lány vak!- s mégis úgy néz a semmibe, oly önkéntelen bizalommal, maradék érzékeire hagyatkozva, csendes mosollyal, mint akiből kihunyt a félelem. Én meg belül is, odakint is annak előjeleit kémlelem, hogy összeomlik a nincs is, kiteljesedik a hiány, s nem marad más emlékem rólad, csak egy Duna elnyelte árny. Nincs udvara a holdnak. 66
