Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - Kulin Ferenc: Baudelaire-problémák és a magyar lírai modernség néhány kérdése
A meditativ attitűd Míg az Akadémiai Magyar Értelmező Kéziszótár igen szűkszavúan az ’elmélkedő’ szóval fordítja a ’meditatív’-at, a’meditál’ ige elmélkedik’ jelentését kiegészíti a ’töp- reng’-ével. Azzal a szóval tehát, amelynek a saját helyén az alábbi jelentést tulajdonítja: „Hosszan, fáradságosan gondolkozik valamin.” A Tótfalusi féle Idegenszó-tár még tovább megy: szemlélődik, elmélkedik’ alapjelentést a ’töpreng’, ’tanakodik’, ’té- pelődik’, ’fontolgat’ igékkel árnyalja, majd a latin ’meditari’, ’meditatus’ eredetre utalva az ’elmélkedik’ illetőleg a ’készül valamire’ jelentését is azok szinonimájának tekinti. Bármennyire sokrétűnek és kimerítőnek tűnhet is azonban a szófejtők által felvázolt jelentéstartomány, bennünket nem segít abban, hogy a meditativ szóval jelölt sajátos modalitást mint a XIX. század közepén formálódó modernség esztétikai tartalmát megragadjuk. Egyfelől ugyanis túlságosan differenciálatlan, másfelől használhatatlan ul parttalan ez a jelentéstartomány. Differenciálatlan, hiszen még csak nem is utal arra, hogy mennyire különbözőek a meditativ attitűd technikái, és mennyire eltérőek a funkciói aszerint, hogy a tudományos megismerés, a vallásos elmélyülés, vagy éppen a hétköznapi reflexió eseteivel van-e dolgunk. És parttalan, mert nem érzékelteti, mennyire másra irányul a tudat aktivitása, amikor szemlélődve elmélkedik, s amikor ’fáradságosan gondolkova’ ’készül valamire’. Nem pusztán pszichológiailag megkü- lönböztetendő tudatállapotokról, hanem a szubjektum léthez való viszonyának végletesen ellentétes minőségeiről van itt szó. S miután a meditativ állapot ez utóbbi elemének fontosabb szerepe lehet egy kultúratörténeti korszak jelölésében, mint pusztán pszichikai karakterének, egy rövid kitérőt kell tennünk a fogalom léttörténeti aspektusának tisztázása végett. Pszichológiai szempontból alapvetően hasonló tudatállapotokról van szó, amikor a létezés (az anyag, a természet, a történelem) titkainak racionális összefüggései tárulnak fel az értelem számára, amikor a művészi ihlet teremtő ereje működik, vagy amikor a lélek kínzó disszonanciáját vallásos élmény oldja fel. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy a szubjektum belső motivációi szerint lennének szembeállíthatok ezek a tudatállapotok. A vallásos meditáció nem abban különbözik a tudományos célú vagy hétköznapi szemlélődéstől, hogy míg ez utóbbiak valamilyen konkrét célra irányulnak, a vallás gyakorlója átadná magát egy külső befolyásnak. Az akaratlagos, az érdekelvű, a céltudatos meditativ attitűd éppúgy jellemzője lehet a vallásos magatartásnak (ld.: „transzcendentális meditáció”!), mint ahogyan az eredményében célracionálisnak bizonyuló, tudományos érdekű meditációnak is lehet (kell, hogy legyen!) olyan fázisa, amelyet Polányi Mihály kifejezésével - az elme spontán nyitottsága jellemez. Jung hívja fel a figyelmünket arra, hogy „A meditáció egy olyan fogalom, amely az Újszövetségben egyáltalán nem fordul elő.( „A meditáció egy olyan fogalom, amely az Újszövetségben egyáltalán nem fordul elő”33, s nincs helye az ószövetségi vallási kultúrában sem.34 Nem azt jelenti ez, hogy a meditativ attitűd idegen a zsidó-ke58
