Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 9. szám - Kulin Ferenc: Baudelaire-problémák és a magyar lírai modernség néhány kérdése

akarta azt győzni - elveszítette általános érvényességét, de az autonómia-heteronó- mia kiiktathatatlan (vagy csak pótolhatatlan értékvesztéssel kiiktatható) viszonyfogalommá vált a művészetben, amelyben az autonómia az egyik orientációs pontot jelenti. Visszatekintve a két filozófiai hagyomány, az ízlésfilozófia és művészetfilozófia a modern művészetfelfogás heteronómiájának, illetve autonómiájának kezdeteit jelentette, hiszen az ízlésfilozófiák az adott társadalmi kontextus részeként fogták el a művészetet, a művészetfilozófiák pedig történelmi, kulturális kontextusok változásaiban. Ügy is fogalmazhatnánk, hogy az autonómia a kontextusváltások intermun- diumaiban tenyészik.”20

Baudelaire ’téziseinek’ logikai ellentmondása csak az itt vázolt esztétikatörténeti és kultúraszociológiai ’előzmények’ ismeretében kommentálható. Ügy is mondhatjuk, hogy ezeknek az ellentmondásoknak az egyik magyarázatát az ízlésfilozófia és a művészetfilozófia értékszempontjainak különbözőségében kell keresnünk. A költő/kri- tikus gondolkodásában kétségtelenül jelen vannak még a neoklasszicizmus korának szakszerűség-igényét és szabadságharcos ’ szellemét idéző momentumok, s jelen van már az esztétizmus vírusa is (ne feledjük: nálunk mindennek már Kazinczynál is tapasztalható jelei voltak!), mégsem mondhatjuk, hogy a l’art pour l’art megítélésében tanúsított (látszólagos) következetlensége mögött ne lenne kitapintható egy markáns, egyértelmű művészi-emberi program. Egy művészi-emberi program, amely szerint az autonóm művészetnek nem az a rendeltetése, hogy menedéket, azilumot kínáljon a történelmi világtól elforduló széplélek számára, hanem hogy az individuumot formáló képességénél (erejénél) fogva ellensúlyt képezhessen a történelmi világot már birtokoló hatalmi tényezőkkel szemben. Akkor is, ha a világ megmentésének, megváltoztatásának romantikus ambíciója véglegesen reménytelenné vált, akkor is, ha a haladás, a fejlődés illúziójának ápolása kollektív infantilizmusnak, mi több: erkölcsi fogyatékosságnak bizonyult,21 s akkor is, ha a művészi hivatás iránti elkötelezettség magát az individuumot, a személyiség integritását veszélyezteti. Mert semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy Baudelaire tudatában van ennek a kockázatnak:

A Szép szerelme éget el, nem lesz meg annyi bús jutalmam, hogy a tengernek nevem adjam, amelybe majd zuhanni kell.22

Fordította Babits Mihály

A Dupont-tanulmány

Ahhoz, hogy Baudelaire esztétikai nézeteinek és kritikai elveinek kétségtelenül meglévő ellentmondásait - ha fel nem oldhatjuk is - jobban értsük, világképnek az esztétikai szemlélet horizontján túlmutató törésvonalait is figyelembe kell vennünk. Azokat a törésvonalakat, amelyek mentén az egyéni alkati sajátosságoktól független - pl. a magyart a nyugat-európaitól alapvetően megkülönböztető - kultúra-tipológiai

48