Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 8. szám - Albert Gábor: Szemere Bertalan emlékezete
Az 1840-ben megjelent nyugati útirajza, az Utazás külföldön hatalmas siker volt, a Magyar Tudományos Akadéma a könyv íróját azonnal levelező tagjai közé választotta. És ami akkoriban példátlan, könyvét újra ki kellett nyomtatni. Az átdolgozott, bővített, javított, második kiadás 1845-ben jelent meg. Szemere Bertalan a reformkor egyik sikerembere lett. Mindent megkapott. Ifjú emberként Kazinczy figyelmét, Kölcsey barátságát és rövidesen Borsod vármegye, közelebbről Miskolc első emberei közé számított. A két egymást követő úgynevezett reformországgyűlésben az ellenzék egyik vezérének tekintették. Pesten a fiatalok fáklyás felvonulással ünnepelték. A szabadságharc idején nem kímélve magát az Országos Honvédelmi Bizottmány teljhatalmú kormánybiztosaként hónapokon keresztül a fronton szolgált. A szabadságharc leverése az ő pályáját is derékba töri. A világosi fegyverletételt követően török földre menekül, majd inkognitóban Görögországba utazik, s végül Párizsban kap menedékjogot. Távollétében - in contumaciam - halálra ítélik, s egy kalandor szerény, de biztos megélhetést biztosító vagyonából is kiforgatja. Ezek életének külső eseményei. A másik, a belsőnek is nevezhető változás sokkal súlyosabb. Néhány hónap, néhány év, s az egykor ünnepelt szabadságharcosról egyik emigránstársa azt írhatja, hogy „én most már Szemerét egy nyomorult álorcás embernek tartom”. Annakidején, szinte a cenzúra ellenére pár éven belül két kiadásban jelent meg útinaplója, most viszont - és ez a most a huszadik századig ível - 138 évet kellett várnunk, míg az emigrációban írt, forrásértékű, német nyelven 1852-ben megjelent nagy tanulmánya, amelyben a szabadságharc történetét írta meg három életrajz keretében, 1990-ben - hála Hermann Róbert és Pelyach István történészeknek - magyarul is megjelent. 138 év hallgatás és eltiltás után. Mi történt közben? Az egykor körülrajongott sikerember házát miért kerülik el egyre többen? Miért félnek barátkozni vele? Az ok Szemere Bertalan egyre határozottabb, az emigrációban kiteljesedő, olykor már- már mániákus, de mindig elgondolkoztató Kossuth-ellenessége. Ezt sem az emigráció, sem az akkori, sem az elkövetkező másfél évszázad magyar társadalma a mai napi nem tudta és nem tudja elviselni. Képtelen - és kényelemből talán nem is akarja - elválasztani a szépírót a politikustól, pedig nyilvánvaló, hogy a politikus Kossuth-ellenessége egy pillanatra sem írta fölül az író Szemere Bertalan magyarság melletti elkötelezettségét. A megrögzött előítéleteken minden reális érv kicsorbul, minden mű észrevétlen marad. Hiába jelent meg Szemere Bertalan Naplója 1867-ben, majd új kiadásban 2008-ban, hiába olvasható megrázó emigrációs levelezése, ragyogását nem vesztett Nyugati, 93
