Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Oláh András: Batthyány
ÖRPARACSNOK: Tábornagy úr, parancsára a foglyot előállítottam. HAYNAU: Köszönöm, elmehetnek. (A katonák távoznak. Haynau Batthyányi must- rálgatja. Lassan körbejárja, majd megáll előtte. Batthyány végig mereven előre néz.) Még nem volt szerencsénk egymáshoz, gróf úr. Julius Jakob von Haynau tábornagy vagyok, Őfelsége, Ferenc József császár magyarországi csapatainak főparancsnoka. BATTHYÁNY (enyhe mosollyal'): Az illendőség úgy kívánja, hogy én is bemutatkozzam, bár úgy vélem, a tábornagy úr már ismer engem... Gróf Batthyány Lajos vagyok, Őfelsége, V. Ferdinánd által kinevezett magyar királyi miniszterelnök... HAYNAU (fagyosan): Csak volt, gróf úr! Csak volt! BATTHYÁNY: Magam is azt hittem, de a kegyelmed bírósága, tábornagy úr, bebizonyította számomra, hogy lemondásom után is miniszterelnök maradtam, hisz olyanokért tett felelőssé, amelyekért csak egy hivatalban lévő kormányfő vállalhat felelősséget. HAYNAU: Ön gúnyolódik? BATTHYÁNY: Eszemben sincs. Csupán a tényeket... HAYNAU (közbevág): Vegye tudomásul, gróf úr: kegyelmed itt senki. Közönséges fogoly. Elítélt! BATTHYÁNY: Én erre is büszke vagyok. HAYNAU: Nocsak... Éled a magyar virtus. Pedig már azt hittem - látva a sok térden csúszó, életéért könyörgő elítéltet -, hogy a magyarok mind gyáva, meghunyászkodó férgek. BATTHYÁNY: Ha gyávák lennénk, nem félne annyira tőlünk... HAYNAU (közel lép Batthyányhoz, merőn a szemébe néz, gyűlölködve sziszegi): Azt hiszi, félek ettől csürhétől? Tényleg azt hiszi? Hát téved! Én senkitől sem félek. Legkevésbé az ilyen alja néptől... Én azért vagyok itt, hogy rendet teremtsek ebben a disznóólban, amit maguk Magyarországnak neveznek. BATTHYÁNY: Rendet ?... Eddig csak gyászt és könnyeket hozott... HAYNAU: Feladatomnak érzem, hogy megtanítsam sírni a magyarokat! BATTHYÁNY: Gyűlöli ezt a népet... HAYNAU: Csak megvetem. Mint a törvényes rend ellen lázadót... BATTHYÁNY: A magyar nép épp hogy a törvényes rendet védte! HAYNAU: Nem engedelmeskedett az uralkodó akaratának! BATTHYÁNY: Az uralkodó megszegte az ígéretét, nem tartotta be a maga által szentesített törvényeket! HAYNAU: Őfelsége túlontúl nagylelkű volt. A magyarok visszaéltek vele... BATTHYÁNY: Csak alkotmányosságot akartunk. Törvényességet. Szabadságot... HAYNAU: Szabadságot? Vadaknak ketrecben a helyük... Most én vagyok a törvény! BATTHYÁNY: Vagy sokkal inkább a törvénytelenség. HAYNAU (erőltetett nyájassággal): Fölösleges vagdalkoznia, gróf úr. Minden hiábavaló. Inkább köszönje meg a nagylelkűségemet. Bár eredetileg az ítélet azonnali végrehajtására adtam ki parancsot, revideáltam az álláspontomat. Azért is vezettettem elő, hogy személyesen közöljem: kap még két nap haladékot, hogy fölkészüljön a halálra... 62
