Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 8. szám - Szabados Árpád: Piars Tomaszról
hogy a kislánynak csak az egyik szemét látjuk, amivel szembenéz velünk. Ismeretes az a tény, hogy ha valaki velünk szemben, közel ül, nem tudunk egyszerre mindkét szemébe nézni, ezért, hol az egyik, hol pedig a másik szemét nézzük. Itt a szemkontaktus zavartalan, alig tudunk elszakadni tőle. Kétségtelenül az is hozzájárul, hogy a kép gyújtópontjában van. Fölvethető még egy fontos kérdés, ami több rajznál is jelen van. Itt: a seben és a levélen a piros ceruza nyoma. Máshol, a szem átszínezése, a kendőn keresztül átszivárgó piros a valamilyen készülékből beszívott türkizes szín... nem vérként vagy más anyag illúziójaként jelenik meg, hanem színesceruza nyomként. Ezzel finomítva, elvonatkoztatva a drasztikus helyzetekben használt jeleket. Sok esetben lefojtja az elsődleges reakciókat és mélyebb, meditatívabb állapotba kényszeríti a nézőt. Piars számtalan felnőtt tematikájú rajzát mellőztük, hogy az őt legmélyebben érintő témájánál maradhassunk. A gyerekeket ábrázoló rajzaiban a romlatlanság kiszolgáltatottsága és sérülékenysége a tét, ami párosul a mindig jelenlévő fenyegetettséggel. A törökországi földrengés kapcsán rendkívüli empátiával, elsősorban feléjük fordul. Mégsem csak erről van szó. Piars Tomas, az elfogadhatatlan létállapotokról beszél. Számtalan erősen vagy alig megkülönböztethető formájáról. Sokszor narratívan, illusztrívan, de mindig általánosítható, finom utalásrendszerrel. Kétségtelen, hogy nem a lét diszkrét bájáról van szó. Weöres kérdése visszhangzik bennünk: „Lesz-e akiknek meghaljak?” ÉLETRAJZ Tornász Piars, született 1981-ben Lengyelországban Tanulmányok: 2001-2006 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest 1998-2001 Magyar Képzőművészeti Szakközépiskola, Budapest 1998-2001 Petőfi Sándor Lengyel Középiskola, Budapest 1996-1998 Wyczólkowski Leon Lengyel Képzőművészeti Középiskola, Bydgoszcz Válogatott kiállítások: 2011 Török Kulturális Egyesület szervezésében, pályázati kiállítás, Ankara 2010 Eminönü Galéria, Istanbul 2008 In vivo, Inda Galéria, Budapest 2007 Nemzetközi Felsőörsi Szimpózium kiállítása, Budapest Művész Pince, Platán Galériánál, Budapest Art Fair, Műcsarnok 2006 Fresh, Képzőművészeti Biennale, Szentendre POSZT fesztivál, Pince Galéria, Pécs Best of diploma, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest 37