Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 8. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 16.)

tudja, milyen bizonytalan hitelességű helyzetekben csipkedett fel - állítólag - a Lexikonból.

Csak öt elemit végzett anyám és - bár - varrodában is dolgozott iskola elhagyás után, továbbá sok minden ráragadhatott cifra és hajszás élete során, az együtt eltöltött időnk darabjai alatt kicsi műveltséget fedeztem fel nála. Főképpen az utóbbi évben tudhattam ezt fölényes felülnézetből megítélni. Amióta télen a polgári iskola harmadik osztályának a tananyaga és Dorogi tanító úr könyvtára által, nyáron pedig az úri fiúk társaságában szívok magamba sok olyan ismeretet, amihez hasonlóval senki nem rendelkezhetett a családunkon belül, vagy azon túl sem, a hasonló helyzetű, paraszti népség köreiben.- Szervőzitás - ismételte apuka az err betűt ropogtatva. Kicsit körbe is pillantott, hogy létrejött-e a kellő rend, azután fölerősítette és rezegtette a hangját. - Szóval a Vajdaság szívében, a Bácska keleti részén van Obecse, a bácskai zsíros termőföldek közepén, Zentától negyven kilométerre, keletre. Jellegzetes Tisza-parti kisváros, húszezer lakossal.- Akkora, mint Püspökladány! - kiáltottam fel. - Vagy majdnem akkora - tettem hozzá halkabban, aztán lehet, hogy el is ment a hangom, amikorra kimondtam, hogy Püspökladány csak tizenhatezer lakosú.- Nem a lakosság számít! - kontrázott az öreg, aki nem is volt igazi öreg, mert azt írta anyám, hogy nem több negyven évesnél és nem is látszik többnek. Éppen ezért korban ideálisan hozzá illő a tervezett férj.

Aki viszont most bejött a szobába, az igazán öreg volt, mégpedig azonos azzal az öreggel, aki a hintó bakján ült, aki az udvaron rám támadt a libáival, egyszóval a már ismert Lajos bácsi érkezett fehér kötényben, egy hatalmas tállal, amit elénk helyezett.

Amíg anyám a tányéromra tette adagomat, a két öreg beszédbe elegyedett.- Mondja csak, Lajos bácsi. Igazán jó ez az óbor?- Ha jó lett volna, megitták volna új korában.

Mindketten derültek, illetve a fiatalabb csak szárazán, fanyarul elmosolyodott. Lehet, hogy ezt mindennap eljátszották.

Távoztában azt mondta Lajos bácsi:- Mindenkinek jó étvágyat! Külön a fiatalúrnak is!- Köszönjük! - felelte föllelkesülten és hálásan anyám.

Azt hiszem, elvörösödtem.

Nekiláttam a sült libacombnak.

Az asztalfőn ülő a továbbiakban sem tartotta be az általa igényelt beszédtilalmat. Beleharapott a kézzel felmarkolt combba és tele szájjal mondta:- Rosszal rossz, rossz nélkül még rosszabb.

Anyám érthette, miről van szó, mert csendesen, békítőén megjegyezte:- Nem olyan rossz ez a Lajos bácsi. Sem a felesége. Szerencsénk van velük.- Hát, összepasszolnak. Vallási tanítások felől nézve rosszallásba ütközik az agglegénység, ezért aztán minden férfiember megházasodik. így leltek egymásra.

31