Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 8. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 16.)
- Ez az én nagy fiam - mutatott be a mellette álló, fényes csizmájú embernek, aki magas volt, szikár, de annyira, hogy inkább vékonycsontúnak lehetett mondani. Alsó és felső ajka feszesen tapadt össze, bozontos szemöldöke alatt feketén villogott a szeme. Akkor sem mosolyodott el, amikor lenézett rám, aztán számomra váratlan ünnepélyességgel hozzám hajolt és homlokon csókolt.- Gyerünk - mondta mély, enyhén borízű hangon. Annyira élénken jelent meg emlékezetemben, hogy hallani véltem, és mintha álomból ébrednék, úgy bámultam a sofőr tarkójára. Azután rögtön a papírt és a ceruzát igazgattam a kezemben, mert észrevettem, hogy tábla mellett haladunk el és odapillantva még sikerült elolvasnom a cirill betűs írást: Provadia. Fölötte már ott szerepelt a cetlimen Dobrogled, Ignatievo, Pripek. És legfelül Növi Pazar. Erre emlékeztem, de azt homály burkolta, hogy a többit mikor írtam fel? Csakis akkor, amikor Göböljáráson jártam gondolatban. Annyira ott voltam, hogy olyan apró részleteket is megidézett emlékezetem, mint anyám frizurája, amit az állomásra érkezésemkor viselt. Megtörténhet tehát, hogy két dolog zajlik egyszerre a közreműködésemmel s utóbb csak egyikre emlékezem. Vagy a másikra. Hol egyikre, hol másikra. Összerezzentem, és éreztem, hogy megnyúlik a nyakam, akár a gázlómadáré. Az villant eszembe, hogy valószínűleg ehhez hasonló összevisszaságban zajlottak az események pénteken éjjel a burgaszi szállodában is. Nekiültem pénteken este jegyzetelni és derekasan dolgoztam, amíg ráleltem a konyakra. Természetes, hogy bizonyos mennyiség után megzavart az ital. Az egyenes irányú gondolkozás mellett képzelődések is magukkal ragadtak. Egyik ilyen volt például pesti barátaim felvonulása, triumfálása, majd a másnapra készített beszédem ismertetése nyomán kitört, viharos vita, kiterjedve a szélső határig. „Si tacuisses, philosophus mansisses - Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”- markolta össze papírjaim egy részét Torna Ádám, és a gyűrött fecniket széjjelszórta.- A dölyfös impertinencia nem indokol, nem töpreng, csak magasztal, vagy pálcát tör, vakon! - mennydörögte. - Nézzék csak! Ügy tesz, mintha szolgálná az uralkodó ideológiát, holott leikéből gyűlöli! A hiúságot persze csak a pillanatnyi siker, a napi feltűnés érdekli! Ezért merészel indiszkrét együgyűségében olyan országról fecsegni, amely felkészült a múlt ellen, de nem készült fel a jövőre. Vond vissza, vagy helyrepofozom a szépségedet, száj- és körömfájás a gebe modorodba! És egyszer se feledkezz meg a jó öreg Boethiusról! Sebestyén Laci megállapítása szerint Ádámnak az izmaiban tanyázott esze nagyobb része, ezért nem fordulhatott elő, hogy tettlegességig fajuló vitát folytasson valakivel, mert az illető, akárki, eleve óvakodott, hogy kipróbálja Ádám erejét. A szavak fegyverével viszont csatába szálltam ellene és váltig állítottam, hogy az igazi Magyarországról készülök idegen országbelieknek beszédet mondani és az emberi lényeg megvalósulásának mikéntje tömörül mondandóm középvonalában. Nem vallottam be, hogy nem tudom, ki a jó öreg? Ismertem viszont azt a mondást, hogy 18
