Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 8. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 16.)

Ott volt a forrás.

Szent László sem fakaszthatott szebbet.

A sofőr ivott először. Úgy fogta fel két tenyerében a vizet, hogy egy csepp sem cseppent le. Ezt megcsodáltam. Ivás után kétszer meghajolt a forrás felé fordulva. Talán megadta az itteni viselkedés mintáját. Szerintem viszont ezzel már megint túlszerepelte magát.

£n szinte a forrás alá feküdtem és gyönyörűséget mímelve, de ügyetlenkedve is, hagytam, hogy arcomra, nyakamba csurogjon a víz. Ellenben alig ittam belőle, mert valamilyen szaga volt.

A tolmácsnő sem ivott, de aggodalommal vette szemlére az elázott kötést a fejemen. Kijelentette, hogy a városba érve első dolgunk lesz a kórházba menés.

Az autóban arról kezdett beszélni, hogy Shumenben egyébként ellátogatunk majd abba a múzeumba is, amelyben Kossuth Lajos lakott száműzetése során, ezer- nyolcszázötvenben.- Múzeum ez az egész táj! - mondtam kicsit fellengzősen. A karomat is felemeltem és olyan mozdulatot tettem az ablak előtt, mintha függönyt húznék el, miáltal feltárom azt, ami eddig láthatatlan volt. Annak a meggyőződésnek a hangján szóltam, amelyből a múzeumi értékek iránti hódolat árad, noha nem szerettem a múzeumokat. Illetve, nem érdekeltek. Még pontosabban fogalmazva: nem kaptam kellő impulzust az érdeklődéshez a nevelődésem során.

Jó eszű gyerekként nagyra tudtam én értékelni például a Dorogi tanító úr által mutatott népi-paraszti múlt művészeti, vagy egyszerűen csak tárgyi hagyatékát, de az ő szellemi köréből kikerülve még ilyen típusú érdeklődés sem kapott helyet általános művelődésemben. Kollégista koromban egyszer voltam a debreceni Déri Múzeumban s az immár hatodik esztendei Pesten tartózkodásom során egyszer jártam a Közlekedési Múzeumban, akkor is a katonaújságtól odaküldött riporterként.

Hanem a mostani utazásom alkalmával egyszer csak megtapadt a szemem egy kocka alakú házon. Talán százméternyi távolságban mentünk el mellette. A szívem is megdobbant. Úgy meredtem rá, mintha a semmiből előtoppant ismerőst látnék.

Talmi volt a tájat illető dicséretem, hiszen merő tudatlanságon alapult, de utólag már hiteles forrásokból tudom, hogy a Balkán-hegység északi lábánál, a Fekete-tenger közelében csakugyan rengeteg a szabad természetben megmaradt, vagy ásatások során feltárt antikvitás.

Ezek egyike volt a kockaház, amin megakadt a szemem. Semmi más a környékén, csupán öt-hat, különféle formájú fa állott a közelében. Egyik sem volt akác-, vagy eper-, vagy nyárfa, mert ezeket otthonról ismertem.

A tolmácsnő azt mondta, hogy szerinte az egy kis palota. Természetesen ókori. Létezik latin elnevezése is, de most nem jut eszébe.

Ajánlotta, hogy menjünk hozzá közelebb, és olvassuk el az esetlegesen ott található tájékoztatást, de szükségtelennek láttam. Végül ő sem erőltette, mert szerinte sok ilyet láthatunk még.

Láttunk bizánci, római épületmaradványokat, mohamedán és másféle kolosto14