Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 8. szám - Báger Gusztáv versei
Mágia A lehető legtermészetesebb módon forgattam a ceruzát kisgyermek koromban. Azt mesélte nagymamám Csörötneken, hogy el voltam velük órákig a kiságyban. Rágtam radíros végét a puha „B”-s ceruzáknak, nézegettem és szagolgattam őket. Nem érdekeltek a csörgők, gumibabák, az irónokat szerettem babrálni, dajkálni. Érdekes módon nem tettem magamban kárt a hegyes ceruzákkal. Négy-öt évesen már nemcsak firkálmányokat gyártottam: házikókat rajzoltam ormótlan kéményekkel, ereszig érő muskátlikkal, küszöbön ülő kutyákkal. Nagy becsben tartottam a ceruzahegyezőt. A tolltartó volt a fellegvár, honnét a katonáim harcba mentek. A kihegyezett ceruzák hadserege. Még hatodik születésnapom előtt végére értem az ABC-nek, a mama minden este megtanított egy-egy betűt. Hatalmas felfedezés volt, hogy a számból kijövő hangoknak nevet lehet adni. És sorra megjelentek füzeteimben a mamám és köztem lezajlott beszélgetések. Úgy vigyáztam rájuk, mint a legféltettebb kincseimre, nehogy ellopja valaki rögzített dolgainkat, nehogy megszökjenek a betűk, mire fölébredek reggel. Azután éjjel-nappal írtam. Másoltam a Bibliát, mint egy szerzetes. Beszippantottak a kalligráfia csodái, az egyszerű betűk szép tipográfiája. Majd gimnazistaként a saját írásaim kezdtem gyártani. Először régies stílusban. Majd a mama okos tanácsot adott. Mai nyelven írjál, fiacskám, amit beszélünk nap közben, azokat. Mikor első versem megjelent egy folyóiratban, boldognak éreztem magam. „Kinyomtatták, amit gondoltam.” „Végre vagyok valaki.” Majd jöttek a mérlegbeszámolók, szakdolgozatok, költségvetési jelentések, szakkönyvek nyersének csiszolása, a fogalmazás gyorsírása - s a varázslat megkopott. Majd ötvenéves koromban ismét felbukkant a mama szelleme. Hozzám hajolt bizalmasan és a fülembe súgta: „Most már tényleg írnod kellene.” 2
