Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 6-7. szám - Tóth Erzsébet: Lakitelek

a neveket - többnyire nem kedvelték, nem értették egymást vagy nem értettek egyet részletekben. A lényegesebb, a nemzet sorsát jövőjét - illetően kellett volna csak egyetérteni, s akkor talán lett volna esély arra, hogy ott legyenek a politikusok mellett, s nem feltétlenül mint ellenségek. Hogy mi lett a következmény, az ország, a nemzet a nép - ki ki választhat a tetszésének legjobban megfelelő kifejezésekből - sorsa, tudjuk „ország rohad el, nem a grófság” hogy ismét Csordás Gábort idézzem. Tudjuk. Mondom én. De tudjuk-e valóban?

Nemrég az is szóba került közöttünk, vajon hány politikus intézi most az ország sorsát ? Valaki azt mondta egy, másvalaki úgy saccolta tíz körül lehet. Én nem szóltam, mert úgy érzem, jó volna, ha egy - egyetlen - legalább intézhetné.

Befejezésül mondhatnám lehajtott fejjel: Kész a leltár, sorolhatnám: József Attila, Sarkadi Imre, Szabó István, B. Nagy László, Latinovits Zoltán, Kondor Béla, Szilágyi Domokos. Mégsem ezzel szeretném befejezni. Hiszen ezt művelik verseink, ezt a borospoharak, elzüllött, vagy züllő félben levő életünk. Befejezésül Illyés Gyulát idézem, mert méltó szeretnék lenni mondatához: „Itt élned kell!”

Csakhogy ez még mindég túlságosan költői, és hamis befejezés lenne, mert akkor még mindig nem beszéltem azokról, akik az életet nem adták vissza, mint talált tárgyat, egyszerűen csak megállt a szívük. S erről nincs is mit beszélni. A szív tudja, mikor kell megállni.

9.

S mert valahogy azért mégis be kell fejeznem, elmondom még, hogy két hete kaptam egy levelet, mely nagy örömmel töltött el. Elsősorban a tartalma miatt, mert végre nem a cselekvés lehetőségeiről elmélkedett az írója, hanem a levél maga volt a cselekvés. Megszólítása ugyanis a következő: „Kedves Csoóri Sándor, Elek István, Rényi Péter és Tóth Erzsébet.” Ez a különös kezdet számomra azt jelentette, hogy az ellenkező híresztelések ellenére mégis egyetlen Nap süt mindannyiunkra. És ez nem kevés. Reménynek és hitnek. Mert közben Mi folyik itt lent? A föld, - ez a hatalmas fasí- rozott, hogy ismét Sz. Á. metaforájával éljek - elfoglalása, felosztása és újrafelosztása. Befejezésül Pálinkás György Sarkadi című verséből idézek: „elfértünk volna egymás mellett.”

106