Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 6-7. szám - Kelemen Lajos: A szív hatványai

Költözés! A görögök, akik büszkén vonták meg határaikat, és tudták, hogy mi a mérték, hogy mire jó, saját korlátáik tudatában szemlélték a messzeséget, nekünk mást jelent a hűség és a távolság. Mi a cselekvéstől reméljük, hogy munkálkodása valami értékfélébe torkollik, utazunk, hogy utolérjük a hűséget. Költözünk, mint Aliz. Érzékenyen a titkokra, elszakithatatlanul a mieinktől. Felejteni is igyekszünk, ámbár halljuk, ahogy szólongatnak bennünket emlékeink. „Elnyugszik benned / kultúrák tánca, hormonok méze. / Az a nyár ennyi volt, közlekedések, megtorpanások, / távolodások, súlytalan csillagok, keringtünk egymás körül.” {Egy ilyen nyári szív)

Majdnem gúnynak hat, hogy akinek az élettel van dolga, nem talál mást a nosz- talgiás rajongáson kívül, mint a távolság ösztökélését: új külsőségek színpadán szerepelni. Aliz művészi allúzió (Alice Doesn’t Live Here Anymore), és alanyi valóság, s akárcsak Scorsese filmjében, Tóth Erzsébet versében is átrándul egy másik életbe, de anélkül, hogy megtagadná magát. Aliz józanodik, s megértéssel a múlt kultusza iránt, nőül megy a messzeséghez, új bizonytalanságokhoz. Ám akármire is, nem a széttörésre ad példát. Költészetté magasodik; hála a maradéktalan alkotói fegyelemnek, az örök-egy stílus rejtett hajlékonyságának, a morálra hivatkozó pesszimizmusnak, a szívbe markoló iróniának, a blazírtsággal takargatott romantikának.

Aliz, aki Alice is (és nehogy elfeledjük: Elisabeth, azaz Erzsébet önállósult becé- zője), szimbóluma az egész életnek, de legalábbis a hasadt kelet-közép-európai történelem egy sorsváltozatának: egyszer volt, egyszer lesz - hogyan is tetszenék az ő kettőségét új kombinációba vonni? Alice Doesn’t Live Here Anymore: átköltözött a legendába, „hatalmas félszemű macska / vonszolja elő magát ő most a házmester / gyanakodva nézi a társaságot / egykedvűen jelenti / sajnálom uraim / Aliz már nem lakik itt”: Aliz immár a legendák és a maradandóság lánya.

S ha a legendák kiterjedése előtt netalán elzáródik az út, mi egyebet tehet az ember, ki kell mennie a szabadba; odakinn minden éles és szembeötlő: ez Isten költeményének vázlata. Akár gyönyörű, akár rettentő, az ő művét kell kibontanod, költő - tehát újrakezdened.

92