Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Szép a halál?
Az ideális jelenlét (ideal presence) fogalmáról van szó, mely Lord Kames szerint a fikció hatásmechanizmusának titka. Szerinte az emlékezés során képzelőerőnk segítségével felidézzük a múltbeli eseményeket - s ha elég erőteljes a fantáziánk, a múltbeli események egyfajta „ideális jelenlét”-re tesznek szert, s képesek ugyanúgy hatni ránk, mint jelenbeli események. Mintha mi is jelen lennénk az események során, nézőként (spectator), akire ugyanúgy hatnak az események, mintha valóban épp most történnének: érzelmeket, akár szenvedélyeket is képesek támasztani bennünk. Ám erre nem csak ténylegesen megtörtént események felelevenítése révén van lehetőség: a képzelet fiktív eseményeket is szokott olyan élénk színekkel festeni, ami hasonló hatást tud kiváltani bennünk: „a szenvedélyeket, ahogy azt az egész világ tudja, éppúgy felébreszti a fikció mint az igazság”. E hatásmechanizmus kulcsa itt is az ideális jelenlét, melyet persze meg kell különböztetni a tényleges jelenléttől is, de a puszta reflektív emlékezettől is, mely nem képes feltámasztani az emlékezés tárgyait. Az ideális jelenlét hatását ki lehet váltani beszéddel, írással és képpel - a leghatásosabb pedig nyilvánvalóan a színház, ahol ténylegesen el is játsszák a történetet a színészek. Idáig Lord Kames elmélete azt mutatja meg, hogy miként működik a költészet, ha szép tárgyat idéz meg. Ám a mi kérdésünk az, hogy miként képes esztétikai hatást kiváltani az ijesztő, a rémisztő, vagyis a halál megjelenítése a műben. Nos, a kulcs itt az ideális jelenlét fogalmának ideális része. Ami eredeti jelentése szerint arra utal, hogy nem fizikailag jelenik meg a felidézett vagy elképzelt dolog, hanem ideaként. A jelenlét idealitása valamiben tehát mégis különbözik a tényleges jelenléttől, és ez teheti a különbséget a tényleges halál réme és a halál művészi megjelenítésének tapasztalata között: az idealitás itt eltávolítottságot, sőt, bizonyos értelemben talán valamifajta megszépítést is jelent. Abban az értelemben, ahogy a klasszicizmus megkövetelte a természet utánzásától akár a véletleneknek kitett természet tökéletesítését is.12 A képzelet által elénk festett ideális jelenlét esztétikai hatásmechanizmus révén lép működésbe, vagyis érzelemkeltő hatása érzéki benyomásból fakadó tetszést jelent, ezért megformáltságának mikéntje korántsem közömbös. Ebben az értelemben a műalkotásban megjelenített tárgy ideális jelenléte egyszerre jelent valamifajta érzéki elevenséget, és ugyanakkor eltávolítottságot, sőt tökéletesítést is. Ez az idealizálás, amit a műalkotás fiktív jellegének tulajdonít Lord Kames, nem független annak kívánatos erkölcsi hatásától sem. A skót morálfilozófusok tanításának megfelelően Lord Kames is úgy gondolja, hogy mások történetei, amennyiben a képzelőerő eleven módon idézi azokat fel számunkra, képesek bennünk a szimpátia, az együttérzés érzelmét kiváltani. Az együttérzés pedig visszahatás ránk, befogadókra is, akik a mások történetei révén bennünk ébredő szimpátia révén magunk is erkölcsösebbé válhatunk: „az erény és a bűn példái erényes érzelmeket támasztanak bennünk, melyek a gyakorlat révén erősebbé válva, szokás és elv szerint is erényessé tehetnek bennünket”.13 Az ideális jelenlét formájában megnyilvánuló esztétikai distanciálás erkölcsi „mellékhatása” már átvezet bennünket ahhoz a kontextushoz, amit sztoikus distanciálás- nak nevezünk. A filozófiatörténetben az antik sztoikus bölcseleti iskolára volt 41
