Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Szilárdi Béla: Amit megélt, azt teljességgel élte
az én megbetegszik. Lou szerint a nárcizmus nem patologikus állapot, hanem pozitív önszeretet, affektiv azonosulás a létezővel, a fejlődés legmagasabb stádiuma. Freud szerint az egyén fejlődésének a szervező elve mindenekelőtt a libidó fejlődése. Lou szerint a libidó, a szexuális vágy felelős az én definiálásáért és létrejöttéért. Egy időben alakulnak ki azok a folyamatok, amelyek létrehozzák az ént és a libidót. Ha nem lenne szükségünk a szexualitásra, ha le lehetne választani az önfenntartó és önvédő ösztönökről, akkor többet alkotnánk, és megelégedettebbek lennénk. Lou úgy gondolja, a szerelem alapja a közvetlen és a céljukban gátolt szexuális ösztönök egyidejű jelenléte, melyben a tárgy magára vonja a nárcisztikus libidó egy részét. A szerelmi együttlét veszélyes, de kívánatos. Az egybeolvadás félelmetes, mert a lény elvesztheti magát örökre és kívánatos, mert a totalitással teljességérzés jön létre. Az én örök vágya az egyesülésre, és a beolvadásra, és az onnan való kiválásra, vagyis az <?«ként való determináns közötti harc menete. Ebből a pár példából is láthatjuk, hogy az idős asszony milyen sokat foglalkozott „korábbi” énjével. Az igazság az, hogy mivel tudományos alap nélküli, amatőr pszichológus maradt, analízisei sokszor helytelenek voltak. Az erotika című művében a szexuális ösztönökről, esztétikai, és társadalmi összefüggéseiről, a férfiak és a nők szexualitásának különbségeiről ír. Ügy gondolja, a szerelemben túlbecsüljük szerelmünk tárgyát - az imádott személyt -, hogy aztán azt a szerelmes önzetlenségével idealizáljuk. Ilyen különleges értékelésben eredetileg saját énünket részesítjük. Lángolóan izzó szerelmeit elemezve úgy látja: „a szerelem akár a saját személyiség feladását is eredményezheti”. Életében számtalan alkalommal úgy hágta át a szabályokat, hogy az minden későbbi feministának dicséretére vált volna. Az akkor induló nőmozgalmakról szkeptikusan vélekedett. Emancipációs törekvések nem érdekelték. A nárcizmus kapcsán még egy pár szót a tükörről. Már csak azért is, mert Freud volt az első, aki - több mitológiai példa után - a nárcizmus szót a pszichoanalitikus diskurzusba bevezette. Felidézem, hogy Lou nemcsak nézi, de látja is magát a tükörben. Tudott dolog: Ha van tükör, külsőnket, sőt magunkat is tudjuk vizsgálgatni benne. Lou ilyenkor egyedül volt. A körülötte levőket nem tudta kérdezgetni. Információkat maga gyűjtött. Adatokat a világról. Ma már tudjuk, csak miután információkkal, adatokkal feltöltődtünk, kezdődhet az egyén élete. A tudatra ébredés eredménye, első dolga, hogy ettől kezdve önmagáról szerezzen információkat. Azt hiszem, kevesen vannak, akik ezt a procedúrát már gyerekkorukban elkezdik. Hogy is volt az az „akkori” történet ? Narcisszusz megpillantja magát a folyó tükrében. Echo átka megfogan: beleszeret önmagába. Először azt hiszi, valaki mást lát a víztükörben. Aztán a mozdulataiból rájön, ez önmaga. Hiába nyúl felé, hiába szeretné, soha el nem érheti. Freud nyelvére lefordítva: „mielőtt az én bármilyen kapcsolatot létesítene, bárkit szeretne önmagán kívül, először saját magát kell szeretnie.” Érdekes Lou „kapcsolata” a (valódi) tükörrel. Már gyermekkorában, a tükörben önmagát kereste. Sajátos gondolata, hogy amit a tükörben lát, azzal a saját tükörképébe ütközik bele. Önmagát keresve a tükör csak még jobban kiemelte a külvilágtól való szeparációt. Kezdetben a teljes valóságot jelentette számára, később viszont azt, hogy a tükörbe 45
