Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Szép a halál?
nesen arról ír, hogy a homály, a bizonytalanság, az eldöntetlenség maga is a fenséges érzésének forrása lehet. Ahhoz, hogy valami igazán rettentő legyen, általában szükségesnek tűnik a homály, „...a költészet, minden homályosságával együtt, általánosabb és erőteljesebb uralmat gyakorol szenvedélyeink felett, mint az említett másik művészet” (tudniillik a festészet). Nos, Berzsenyi elégikus hangulata mögött csakugyan rémisztő, de mert távoli, így fenséges árnyak terpeszkednek: „A hegy boltozatin néma homály borong.” De vajon a - bár negatív festéssel felidézett - kert vagy liget nem arra szolgál-e, hogy megszépítse e rémisztő perspektívát, a halált. Az olyan illatosédes, ha tetszik feminin kifejezések, mint rózsás, balzsamos, violás, mosolyog, víg, szép, gyönyörű vajon hogy illeszthetők bele egy fenségesre épülő hangulatvilágba? Elég-e a tagadószók sorozata e bájos csokor ellensúlyozására? Vagy egyszerűen tegyük hozzá, hogy a fenséges háttere előtt itt az elégi- kus-idilli bontakozik ki, a maga gessneri rokokó-szentimentális felhangjaival ?8 Ami persze épp azt a giccs-veszélyt jelenti, amiről az elején volt szó, lásd a kevéssé sikerült hasonlatot az enyésző kis nefelejcsről. Persze, ekkor azt az ellenérvet kell megfontolnunk, hogy de hiszen mindaz a szépség, ami megjelenik e vers kifejezéseiben, tagadó szerkezetekben szerepel. Nem idillről van tehát szó, hanem elégiáról, az pedig hogy is lehetne túl szép - hisz a veszteség érzete nyilván mindent beárnyékol. A szépre itt épp azért van szükség, hogy aztán annál jobban fájhasson hiánya, elmúlása, a veszteség. Ha nem ecsetelné a beszélő olyan érzékien az értékeket, akkor a megfosztottság érzete sem lenne olyan elevenbe vágó. Hisz a schilleri koncepció szerint az eszmény és ütközése okozza az elégikus hangulatot. Ez az ütközés pedig csak akkor lehetséges, ha az eszményt a lehető legpozitívabb módon ábrázolja - idézi meg a szöveg. Miután ily módon felvázoltam három kontextust, amelyben értelmezhető a műalkotásban megjelenő halál szépségének problémája (jelesül a tragédiában működő katharszisz, a fenséges és a műben ábrázolt csúf átlényegülése kontextusát), az alábbiakban két, egymástól nem független szempontot szeretnék vázolni, amelyek szerintem közelebb vihetnek bennünket a vers értelmezéséhez. Az egyiket esztétikai eltávolításnak, a másikat sztoikus eltávolításnak fogom nevezni. L. Schöne: Evangélikus templom 39
