Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Tornai József versei
Belehulkam kamaszosan, öregen is vizek alján keresem mélybe-rántóim, mind a kilenc magam-fajtám. Közös volt a keresztelőnk, közös lesz a szemfedőnk is. Vágy, miért küldted ellenem mind a kilenc szeretőid? Nem tudtam, mit akar velem, nem tudtam, a szerelemnek bármelyik fájáról szedik, gyümölcsei megmérgeznek. Ezt nevezik fertő-táncnak: naponta végzetesebből bokázik a pók-karokban, aki átváltozik belül. Kilencszer úgy vágódtam el, gerincem fényét úgy törtem, hogy a szilánkjaim égtek el valami gúny-gyönyörben. Ez mindig a vérveres csúcs, hejehujázik az ősi túlragyogás minden éje, szívem akarja megölni. Utolsó perc szikla élén itt állok élemedetten, koszorúzza meg csókjával Anankét kilenc szerelmem! 10
/
