Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Petrik Béla: Kéretlen szemtanúk
P E T RI K BÉLA Kéretlen szemtanúk’ A Kádár-rendszer egyik jellemző sajátossága volt, hogy az általa kiválasztott polgárok életének minden apró mozzanatát különös érzékenységgel kísérte figyelemmel. A rendőrállam erőszakszervezetein keresztül a társadalom teljes ellenőrzésére és befolyásolására törekedett, s ezt a négy évtized alatt beszervezett 200.000 fős ügynöki és a rendőri apparátus biztosította az utolsó pillanatig. Ezért, a diktatúráktól nem szokatlan figyelmességért, mi utódok „hálásak” lehetünk, hiszen ezen „minőségi emberek” életének és mindennapjainak olyan mélységű dokumentáltságával találkozhatunk, amely a korábbi korok történelemírásában párját ritkítja. Réges-rég homályba borult eseményekről, személyekről értesülhetünk ezekből a megsárgult, szakadozott feljegyzésekből. A megfigyeltek szempontjából a kérdés megítélése ettől egészen eltérő. Ok ezt valamennyien másként, az elmúlt két évtized legnyomasztóbb mulasztásaként értékelik. S ebben értsünk velük egyet. Értékeljük mi is hibaként azt a mulasztást, amelyet a jogállamiság megteremtésekor követtünk el, amikor is minden morális megfontolásnál, az anyagi igazságnál előrébbvalónak gondoltunk egy tévesen értelmezett jogbiztonságot. Nem teljesítettük be a történelmi igazságszolgáltatást, s a kommunista rendszer ma is úgy áll előttünk, mintha bűneit valamiféle felettünk álló hatalom követte volna el, mintha nélkülünk történt volna meg mindaz, amely az egész nemzet erkölcsi, fizikai és anyagi megnyomorodásához vezetett. Mintha a radikális és traumatikus beavatkozások, az emberi jogainkba, méltóságunkba, anyagi javainkba, hitünkbe, történelmünkbe és hagyományainkba gázolás egy külső erő bűne volna. „A (...) Magyar Köztársaság nem orvosolta megfelelően a kommunista rendszer által okozott sérelmeket: a törvényhozás nem tett meg mindent a múlt rendezése érdekében, az ellentmondásos megoldások meghiúsították a társadalmi katarzist, és így a magyar politikai közösség sem képes helyesen megítélni a kommunista múlt rémtetteit.” - foglalta össze ezt az álláspontot Tóth Gábor Attila H rendszerváltás keserű pirulája című tanulmányában. Fel kellett volna ismernünk - ahogyan arról, Samuel R Huntington szólt részletesen a The Third Wave: Democratization in the Late Twentieth Century című könyvében -, hogy a múlt bűneinek üldözése és büntetése versus a megbocsátás és feledés közötti választás hiánya súlyos konfliktusokat idéz elő. Ez a döntésképtelenség vagy a döntési készség hiánya ugyanis azt jelenti, hogy az állam nem tesz eleget a történelem által reá rótt és a nemzet által joggal elvárt kötelezettségének, hiszen a fenti két elv valamelyike alapján az államnak üldöznie és büntetnie kellene a jogállami normák szerinti visszaélések elkövetőit, az áldozatok számára pedig biztosítania kellene az igazság megismerésének jogát és lehetőségét, az anyagi kárpótláson túl, el kellene ismernie az áldozatvállalások értékét és méltóságát. A sokakban munkáló érzelmeket Nagy Gáspár a kétezres évek elején a * Vasváron, a Nagy Gáspár Kulturális Központban 2012. április 30-án, a Nagy Gáspár emlékdélutánon elhangzott előadás 1
