Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 4. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 15.)
úgy kell tekinteni, mint semmit, pláne, ha előre nézünk, és látjuk azt, ami még hiányzik! Valahány fiókot, szekrényajtót láttam, kinyitottam, becsuktam. Közben csókolgattam az üveget, és erőltettem az eszemet, hogy kitaláljam, vajon mit akartam az előbb? Ismét Pándi jutott eszembe, akivel ugyancsak az étkezőben váltottunk szót arról, hogy pályáznom kéne arra az ösztöndíjra, amit Kállai Gyula, a Társadalmi Szemle főszerkesztője ajánlgat faluról szóló írásokért. Elmorzsolt szavakban ismertette Kállai Gyula illegális kommunistaként gyűjtött érdemeit, majd háború utáni, magas tisztségeit, meg azt, hogy ötvenegy és ötvennégy között ült. Ezen a ponton átvettem tőle a szót és azzal folytattam Kállai életrajzát, hogy mostanra rehabilitálták. Rám emelte nagyra tágult szemét Pándi. Mosoly bolygott az arcán s előbb homlokára bökött, aztán a mellcsontomra. „Még protekciód is lehet nála, hiszen földiek vagytok!” Mocsár Gábor jött az asztalunkhoz, én meg azonnal elbúcsúztam Pánditól, de hálásan pillogtam vissza rá. Beugrott Ágnes néném előadása, amely szerint ő sokat játszott a kis maszatos Kállai Gyulával, a nagymamám pedig szolidaritásból segített Kállainé gyerekeit ellátni, amikor a községházára vitték és napokra bezárták a csendőrök a hős asszonyt. Pár szót erről Kállainak. Az egeret szimatoló macska fürgeségével csaptam le a mindig nagyon szükséges ösztöndíj lehetőségére, de rögtön el is akartam süllyedni a gyalázatban, amit magamra vettem azáltal, hogy felmerült bennem a protekcióért folyamodás alattomos ösztöne. Most, itt, a burgaszi szállodában emlékezve a históriára, ismét szégyenkeztem. Meghúztam a konyakos üveget és tovább kutakodtam. Váratlanul annak az emléke borzolt fel, hogy olyan időszakom is volt, amikor bűnhődtem az urakkal töltött gyerekkori szép napokért. Nagyapám korholó megjegyzéseinek soha nem volt büntető jellege. Bizonyos voltam benne, hogy szerető szívvel van irányomban, világért sem akarhat erőszakkal elparancsolni kedvelt passziómtól, a strandbeli játszadozástól. Valószínűleg élt benne aggodalom az urak hada miatt, mert nem ismerte őket és olyanfajta rossz társaságot gyaníthatott bennük, amilyenektől óvni szeretett volna, de ezt soha nem hozta szóba, mikor otthoni tennivalóimra figyelmeztetett. Az urakhoz fűződő kapcsolatomból azt követően jelentkezett valódi, olykor kínzó bűntudatom, hogy a népi kollégiumba kerültem. 80. Nyáron lettem debreceni kollégista 1947-ben, és a Fazekas Mihály gimnáziumba iratkoztam, ahol különbözeti vizsgát tettem latinból. Két hónap alatt a gimnázium négy alsó osztályának latin nyelvtanát bemagoltam. Csodához volt hasonlatos általában, ami velem történt, miután belemerítkeztem a kollégiumi élet éltető alfabétumába. Tudásra szomjasan érkeztünk a kollégiumba s ott aztán minden hordók feneke kiüttetett, és részegre ihatta magát a sok szomjasa. 87
