Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Szigeti Csaba: Szilasi László: Szentek hárfája
SZIGETI CSABA Szilasi László: Szentek hárfája (HOZZÁRENDELÉSEK ÉS MEGFELELTETÉSEK) A történelmet, és ennek jelenbeli változatát (amit közönségesen valóságnak nevezünk) a téboly mozgatja-e, vagy valamilyen ésszerűség munkál-e a mélyén, eldöntendő kérdés, mióta Hegel belenézett a múltnak kútjába, és elborzadt attól, amit meglátott benne. Bármit is értsünk alatta, a történelmi regények olvashatók e kérdésre adott különféle válaszokként is. Ennek a dolgozatnak a nem műfajmegjelölő alcíme azért „hozzárendelések”, mert ha a közbeszédben történelemnek nevezett entitásban meglátjuk az ésszerűt, ezt az ésszerűt mi adjuk, mi rendeljük hozzá. Az alapkérdés lényegében az, hogy miféle múltakat rendelünk miféle jelenekhez, és miféle jelenek rendelhetők vagy nem rendelhetők a múltjainkhoz, és mindezekhez miféle jelentések vagy tartalmak. Nagyon ne döntsünk! Szilasi László könyvében történelemfilozófiai vagy úgynevezett történelemelméleti kérdések közvetlenül alig jelennek meg, és amikor igen, akkor ismereti kérdésként vetődnek föl, kételyként abban, hogy a múlt megismerhető-e egyáltalán. A könyv adatai a következők: Szilasi László: Szentek hárfája, Magvető, Budapest, 2010. Az SzH rövidítést követő arab szám e kötet oldalszámára fog utalni. Nehéz a Szentek hárfája kötet műfajáról többet mondani annál, hogy regény. Erősen félrevezetőnek érzem a fülszöveg hangsúlyosan az olvasást irányító kezdő mondatát, amely szerint e szövegegyüttes „történelmi regény és krimi” lenne. Nem e két elbeszélői beszédmód kétféle észjárásának a házasítása miatt, hiszen Szilasi szereti az ilyen vadházasságokat: hangsúlyozta egyik Jókairól szóló esszéisztikus tanulmányában, hogy a Szegény gazdagok egy románc és egy kalandregény ötvözete. Amúgy is, azt tapasztaltam, hogy az úgynevezett történelmi regények „történetében” nincs klasszikus állapot, nincsenek többé-kevésbé tiszta, létező mintaképek, csak nem-klasszikus történelmi regények voltak és vannak, szinte ahány, annyiféle. Előnyt jelent, hogy nem egészen friss kötetről beszélek, mert - bár külön nem foglalkozom vele - lehet viszonyulni az eddigi kritikai visszhanghoz is. És előnyt jelent azért is, mert nem kell belemennem tartalomismertetésbe (a „tartalom” itt kissé zegzugos, de ha bárki Olvasó ezt az írást olvassa, remélhető, hogy vagy már olvasta Szilasi könyvét, vagy majd olvasni fogja). Ami a krimi műfaját illeti: ha ez egy krimi, akkor a bűnügyi regény fogalmát vagy képzetét igen erősen ki kell tágítanunk. Most, kezdetben megpróbálom krimiként olvasni. A kötet öt fejezetből vagy inkább tömbből áll, és az I. tömb egy gyilkossággal zárul, vagy legalábbis a szereplők - három szereplő kivételével - gyilkosságként élik meg vagy emlegetik később azt, amit én szívesebben neveznék ítélet-végrehajtásnak, kivégzésnek. A gyilkosság maga persze nem idegen a történelmi regények nem teljesen nyers, mert a forrásokon keresztül 101
