Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Rideg István: Körmendi Lajos legerotikusabb költeménye, a Kettesben (1984) - A turkológus baráti karikatúrája (1981)
járjunk el egy dobogós íjas-lovas orkánt legyen meg az én akaratom szén borson boka csalli bocson igyi tengere ammen A vers a Barbaricum kötetben a Mifélénket előzi meg. Azt jelezve, hogy nem akármilyen alkalmi versről van szó. Ez a mű egyszerre jellemkép és helyzetdal és - karikatúra. Elsöprő erővel, hiperbolikus túlzásokkal bontakozik ki benne Mándoky szilaj egyénisége. Körmendi beleéli magát barátja jellemébe, és az ő imádkozó „vershelyzetét” szólaltatja meg. Mándoky úgy kér, és úgy egyezkedik, sőt: úgy szólítja fel (!) istent, mint hajdanán a reneszánsz Balassi Bálint tette. És ha Balassi „kupeckedhetett” az istenével, akkor ő, mármint Mándoky miért ne „egyezkedhessen” - gondolta el szépen Körmendi a barátjáról. És mert az Úr mindenható - és ha valóban az -, akkor őneki könnyű lesz őt segítenie, még ha számára bizonyára oly szokatlanok, speciálisak is lesznek azok a különös-különc kívánságok! A ,J5ezén attamaz kenze kikte”, a „Mi atyánk, ki vagy az égben (mennyben) ” megszólítás háromszor ismétlődik a versben. („Három a magyar igazság”: a hármas bűvös szám, egyszerre utalhat a népmesék hősére, de az Atya-Fiu-Szentlélek hármasságára is; nem véletlenül kedvelte Ady is annyira.) A népi kultúrában, a kunokéban, a három a teljesség érzetét kelti. De ez a megszólítás nem más - funkcióját tekintve, - mint az eposzokbeli „isteni segélykérés”. A ,Jiezén attamaz kenze kikte” a Kollár Adám által 1745-ben lejegyzett kun miatyánk első sora. A kun miatyánkot Mándoky rekonstruálta. Ez a helyreállított sor Bartha Júlia fonetikus leírásában a következő: „Bizing atamiz kim szingkökte”. Körmendi még nem ismeri ezt a restaurált változatot. A nyitó megszólítás - vagyis a följebbvaló elismerése - avers végén a följebbvaló megdicsőülésével egészül ki (azaz a kun miatyánk befejező mondatával): ,^zen borson boka csalli bocson igyi / tengere ammen ’ A Mándoky-rekonstrukciót így írta le fonetikusan Bartha Júlia: „Szén barsing bu kücsli bu csin iygi tengri / Amen.” (1.) Ez pedig azt jelenti magyarul, hogy „te vagy ez az erős, igazságos jó isten / Amen.” (2.) A versbeli nyelvész imádkozásában az „ez” mutató névmással kijelölt egyetlen isten - mert „erős, igazságos jó” - teljesítheti a nyelvész parancsokba foglalt akaratát. A megdicsőüléssel - a Mándoky-logika szerint - már „meg is lett nyerve” az ügynek. Sajnos, hogy Szepes Erika ezt a kedves kis verset (is) félreérti. Hiszen azt írja: „Ezen a barbár kun nyelven nem az Úrhoz, hanem az ördögökhöz fohászkodtak így.” (3.) Holott erről szó sincs. Ellenkezőleg. Az igaz ugyan, hogy a megszólítás után elég meglepően kezdődnek el a furcsa, „garabonciás” kívánságok - ,,fejemben ördögökféltsék a katlant” -, ugyanis a nyelvész „lelkének lobogó izzása” nem akármilyen tettekre készül; de éppenséggel a „bizalmas” istenhez fohászkodik így. Akihez lehet is ilyen közvetlen, majdnem cinkos, pajtási viselkedéssel fordulni. 46
