Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - A történelem kihúzta a lap alól a szőnyeget (Beszélgetés Fábián Lászlóval)
- műnyomópapírra nyomva, más nyomdában elkészítve, havonta Szombathelyre szállítva. Ez a legalacsonyabb áron is körülbelül 600 ezer forint számonként. Ezáltal- a szokásosan megjelenő tíz lapszámot tekintve - évi 6 millió forintot vittem be az Életünkbe ajándék-apportként. Kapcsolati tőkém invesztálása történt meg, ahogy mondani szokás. És ebben a melléklet-sorozatban szándékoltan a korszerű magyar képzőművészetet az aktuális kultúrába ágyazottan jelenítettem meg. Egyszer tértem el ettől az öt év alatt, amikor mexikói építész-szobrász barátomnak, Fernando Gómez Górtazárnak csináltam mellékletet itteni kiállítása kapcsán. Akkoriban közösen írtunk egy könyvet a modern magyar képzőművészetről, amely spanyolul is megjelent. Hogy vállalkozásom, a melléklet mennyire volt sikeres, azt nem az én jogosultságom megítélni. Inkább idézném Fehér László Kossuth-díjas festőnk meglepett szavait: „Te, hát ez művészettörténet”. Igen, én annak szántam. Abban az időben - a maiban csakúgy - elképzelhetetlen volt, hogy egy kulturális folyóirat ilyen költségekbe verje magát. Akadt elvetélt vállalkozásom: szerettem volna megjelentetni Christine Lavant osztrák költőnő válogatott kötetét (verset, prózát). Megkaptam hozzá Ausztriából a jogokat, elkészültek a fordítások, megtakarítottam rá a szükséges pénzt a lap költségvetéséből. Közben azonban főszerkesztőváltás történt, már nem én határoztam meg, mi jelenik meg az Életünk égisze alatt. így nincs Christine Lavant magyarul. Nem tudom, mi lett a jogokkal.- Milyen Életünk-rendezvények voltak a főszerkesztősége alatti öt évben?- Csináltam én is konferenciákat, összejöveteleket, rendszeresen jártam olvasótalálkozókra szerte a megyében, ahol igyekeztem megfogalmazni a művészeti sokszínűséget. Rendeztünk találkozókat, amelyek anyaga bekerült a lapba. Bizonyos értelemben folytattam a korábbi határon túli próbálkozásokat. Készítettem olyan sorozatot, amelyik az Alpok-Adria tagozatban próbálta volna megvalósítani szerkesztői elképzeléseimet. Ekként elkezdődött egy őriszentpéteri találkozón a határ menti osztrák és szlovéniai művészek bevonása a közös gondolkodásba. Sőt leveleztem pozsonyiakkal, akik segítséget ígértek, illetőleg Romániából, Vajdahunyadról fogadtam íróküldöttséget, akik részt vettek az akkor épp esedékes Cicelle-napok irodalmi szeánszán az ezeréves tölgynél, és elindítottam egy olasz kapcsolódási vonalat is, ám ezek távlatos tervek voltak, 2005-ben félbeszakadtak. Ügy látszik, ilyesféle koncepcióra nincs szükség.- Hogy látja, milyen továbbélési lehetőségei vannak ma egy folyóiratnak?- Nem tudom. Azt tudom, hogy tarhálnak kéziratot, aztán nem fizetik ki. Ez milyen dolog? Azt tapasztalom, hogy kérnek lapok publikálásra anyagot, aztán a honoráriumról hallani sem akarnak, mondván, nincs pénzük. Ha egy lapnak a szerzőkre, vagyis önmagára nincs pénze, akkor azt meg kell szüntetni. De hát a könyvek közül is csupán az alja kap ellenszolgáltatást. 105
