Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 14.)
Egy zsörtölődő, voltaképpen vádlónak szánt, hangos mondatára emlékszem: „Vannak, akik demokratikus eszközökkel rombolják a demokratikus berendezést!” Hasonló hangerővel tromfolt valaki: „Te meg ingadozás nélkül követed a párt ingadozásait!” Nem dicsőséges történet, és talán szükségtelen, sőt, ízléstelen is reklámozni. Nem túlságosan sok személyes közöm volt az öreghez, így azt sem tudom, kinek és mikor támadt az ötlete, hogy a hadseregből a civil politika sarába lökjék, mindenesetre hasig merült benne. Talán egyedül az engem tisztté avató Hazai vezérőrnagynak származott haszna a dologból, mert Nógrádi helyére avanzsált főcsoportfőnöknek, amint az imént a tengerparton hallottam a hírt a tolmácsnőtől, aki meg a Szabad Európából értesült róla. Hirtelenében bizonytalanság fogott el azt illetően is, hogy megmarad-e a fejemben ez a sok adat mindaddig, amíg majd igazán szükségem lesz rájuk? És például pontos-e, hogy a Petőfi Kör első tanácskozása 1956. március 17-én volt?- Davaj bumaska i karandas! - fordultam a mellettem ülő fiatalemberhez, aki állandóan titokzatos jegyzeteket készített az autóban, meg azon kívül is. A tolmácsnő azt súgta legutóbb, hogy „Követési napló” a gyorsan bővülő iromány címe, és teljes egészében rólam szól. Nem rendített meg a hír, de a fülbesúgás jelensége olyan jó érzés volt, hogy lúdbőrzött a hátam és nagyothallót imitálva, másodszorra is közel tartottam fülemet a suttogó ajakhoz. Közben az a valahová lefirkantott figyelmeztetés futott láthatatlanul a szemem elé, amely szerint a dolgok végső okát önmagadban keresd. Most nem volt az ifjúnál se papír, se ceruza, mindhiába kereste. Majd éjszaka jegyzetelek a szállodában, vigasztaltam magam. 70. Medvét vezettek a porondra s ez magára vonta a figyelmemet. Az idomáron a szokásosan talmi ragyogású, cilinderes cirkuszi öltözék volt, a medvére frakkot adtak és csokornyakkendőt is kötöttek neki. Ez már első perctől nevetgélések forrása lett. Kétszer akkora volt a medve, mint az idomár, és amikor egy hozzá méretezett karosszékbe eresztette hátulsóját, frenetikussá fokozódott hahotát váltott ki vele. Minthogy közel ültem, felfedeztem, hogy öregember lehet az idomár. Az arcára kent festékek mélye mögül elővillogó, apró szemei, meg a testmozgása is elárulták. Nem volt ennek különösebb jelentősége számomra, legfeljebb nagyobb rokonszenvet éreztem iránta, mintha fiatalabb lett volna. Inkább arra figyeltem jobban, hogy erős istállószagot hozott magával a medve, ahhoz hasonlót, amit gyerekkoromból ismertem. Az adott pillanatban ez kedvesebb volt számomra, mint a tolmácsnő Hugo Boss Orange című kölnijének illata. Irritált, hogy ismételten felbukkant gondolatomban a tolmácsnő. Nagyon zsení- rozott a viselkedése, amióta rálelt a tengerésztisztre. Nyugtalanító, kellemetlenkedő lett. Ahhoz hasonló, mint amikor a rilai kolostor udvarán egymás nyakába ugrottak 7
