Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Útkeresés rendszerváltó időkben (Beszélgetés Gyurácz Ferenccel)
ben is kritikával debütáltam, 1983 novemberében). Nem voltam nyüzsgő típus sosem, érdekes módon mégis szóba került a nevem a József Attila Kör elnökválasztásánál, és a JAK-füzetek szerkesztőbizottságába is beválasztottak. Ahol aztán nagyon dinamikus emberek közé kerültem, nem sok szavam volt köztük, a sorozat kevés darabját szerkeszthettem csak: közülük Fűzi Laci első, még a népi írók örökségéhez közel álló, kitűnő tanulmánykötetét emelem ki. 1985 augusztusában meghalt Rózsa Béla, az Életünk főszerkesztő-helyettese, Ambrus Lajos lépett a helyére, az ő állása pedig két évig betöltetlen maradt. Nem jelentkeztem rá, megvártam, amíg hívnak. Ez 1986 decemberében következett be, amikor én már - az év nyarától - nem néprajzos voltam, mert az új múzeumigazgató, Gráfik Imre elfogadta kezdeményezésemet a vasi irodalmi muzeológia elindítására, és kinevezett irodalmi muzeológusnak. Emiatt gondolkozási időt kértem Pete Gyuritól, de amikor aztán igennel válaszoltam neki, akkor meg más akadály támadt: behívtak 8 havi tartalékos tiszti szolgálatra. [A légvédelem ugyan semmi hasznomat nem vette, de nyilván nem is ez volt behívásom célja: az a kis értelmiségi vitakör, amely addig aktív részvételemmel ülésezett ekkori lakóhelyemen, a szombathelyi Mérnök-Orvos-Pedagógus (MOP) Házban - ezentúl nem ült össze többé...] Az Életünk munkamegosztása szerint a kritika- és tanulmányrovat szerkesztésébe kapcsolódtam be. Gyuri szerkesztői munkamódszere - ami a szerzők idehozását, a velük való kapcsolattartást illeti - főként a személyes találkozásokra épült, telefonálással kiegészítve, Lajoséba jobban belefért a levelezés, én pedig néha napi 4-5 levelet és lapot is megírtam. 1988-tól az addigiakhoz képest rendszeresebbé és terjedelmesebbé vált a kritikai rovat jelentkezése, új - főként az akkori fiatalabbak közül való - szerzők is jelentkeztek ekkor nálunk, vagy ekkor vált rendszeresebbé a jelenlétük (Gál Ferencé, Horkay Horcher Ferencé például), és néhány tematikus összeállítást is szerkesztettem. Kettő jut eszembe ezek közül: az egyik a népi írók, főleg Kovács Imre és Szabó Zoltán addig elhallgatott munkásságát tárgyalta, a másikkal pedig - már a 90- es évek elején - megpróbáltam bemutatni és magam is kicsit jobban megérteni és befogadni azt az új, tendenciózusan posztmodern irodalmi világot, amit a nálam is fiatalabbak egy része képviselt például a Nappali Ház című folyóirat köré gyülekezve. Ezt azonban már csökkenő lelkesedéssel csináltam, mert - utólag már bevallhatom - rettenetesen unalmasnak találtam ezeket a néha programosan fecsegő, gyakran a valóság-vonatkozásokat is szinte nélkülöző, leginkább bizonyos elméleti tételek illusztrációinak alkalmas, forma-imitációik ellenére nemritkán tulajdonképpen műfajtalan szövegeket. De akkor úgy látszott, hogy az új nemzedék teljesen efelé tart, és hát az új nemzedéket pedig nem lehetett teljesen negligálni egy olyan folyóiratban, amelynek mindhárom szerkesztője még viszonylag fiatalnak számított az akkori irodalmi életben. Egyébként, amikor én az Életünk szerkesztőségébe kerültem, eléggé meg kellett küzdeni a csöndes, elmélyült munka lehetőségéért. A napok jelentős része ugyanis inkább társasági élettel telt, és nemritkán estébe nyúlt. A szerkesztőség mindig nyitva volt, és lényegében mindenki előtt, ezért sokan jöttek-mentek, helybéli értelmiségiek 93
