Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 12. szám - Útkeresés rendszerváltó időkben (Beszélgetés Gyurácz Ferenccel)

zése és a vizsgák letétele után, néprajzra cseréltem, aminek utólag is nagyon örülök, mert sok értékes ember ismeretségével, barátságával lettem gazdagabb a következő esztendőkben. A tanárok közül Barabás Jenő és Dömötör Tekla emléke ma is átmelegíti a szívemet, előbbi különösen kitartóan próbált a néprajzosság felé terelni, pedig nem rejtettem véka alá, hogy a néprajzot egyrészt merő szerelemből tanulom, másrészt mert úgy gondoltam, hogy a népi írók ismeretéhez ez pont jó segédtudomány nekem.

Tehát irodalmárnak készültem, de nem különösebben kontúros célokkal, elég idealisztikusán. Harmadév után kihagytam egy évet, kifejezetten azért, hogy többféle testi munkát és különféle társadalmi bugyrokat megismerjek. így is lett, jó volt. Aztán 1981-ben, amikor megkaptam a diplomámat, illúzióim nem lehettek, a fővárosban értelmiségi állást akkor sem volt könnyű találni, s én KISZ-tag sem voltam már - betanított sportpályamunkás lettem a BEAC-sporttelepen. Egy státuszt töltöttünk be ketten, Iványi Tibor barátommal. Füvet nyírtunk, salakot hordtunk, meghúztuk a vonalakat a teniszpályán, ilyesmi. Ezalatt elkezdtem kritikákat meg a Veres Péter magyarságtudatáról szóló doktorimat írni. ’81 szeptemberében Alexa tanár úr közvetítésével megjelentek a Mozgó Világban egyetemi „emlékirataim” - amelyek pár hónappal korábban félbeszakadtak zz. Egyetemi Lapokban. A legelső, megjelent részt ugyanis részletesen szemlézte a Szabad Európa Rádió, ezután magához hívatott az egyetem párttitkára, aki akkor egy barátságos nyelvészprofesszor volt, de az ő szíves rábeszélésére sem voltam hajlandó finomítani a szövegen. (Amely ma olvasva, persze, épp elég óvatosnak tetszik. Használom például a „szocializmus«»^” szót. 1993-as könyvemben újraközöltem ezt az írást, változtatás nélkül.)

Biztos apróság, de most eszmélek rá, hogy a tulajdonképpeni első publikációm nem is ez volt, hanem egy, az 1973. évi erdélyi utunkról írt cikk és egy Kalotaszegen írt vers, amelyeket a gimnáziumi kőnyomatos közölt. Ez után ugyancsak egy igen barátságos párttitkári ejnye-bejnye következett: a vers alatt szerepelt, hogy Kalotaszent- királyon írtam, s szegény párttitkár-tanár úr azon problémázott nekem duruzsoló jóindulattal, hogy nem kellett volna az „ősi föld” kifejezést használnom a versben.- Miért volt vonzó a 80-as években az Életünk folyóirat? Hogy került ebbe a szellemi mozgástérbe?- 1982-ben már láttam, hogy ha Pesten maradok, talán sosem fog rendeződni a szociális helyzetem, és például nem tudok időben családot alapítani, amit pedig nagyon szerettem volna. 1983-ban megérlelődött bennem a hazaköltözés szándéka. De hova menjek? Az első Mozgó-beli megjelenésem után nem sokkal levelet kaptam Kiss Fe- renctől, a kitűnő irodalomtörténésztől, a népi-nemzeti szellemű ellenzék vezéralakjától, melyben tudatta velem, hogy Csoórinak és neki nagyon tetszett az írásom, és találkozóra invitált. A Rózsadomb Sörözőben találkoztunk, Für Lajost hívta még oda, őt is akkor ismertem meg. Szóval 1983 elején elmondtam Kiss Ferinek, hogy hazakészülök Vas megyébe. Épp nála volt a doktorim két elkészült részlete. Az egyiket

91