Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Pete György: A havi folyóirat felé
MŰFAJI KOHÉZIÓ Az Életünk azonban nemcsak a művek közlésével segített e nemzedékeknek saját arcuk kiformálásában, hanem azzal is, hogy megpróbálta szolgálni a nemzedékek szóértését, közeledését. Ezt szolgálta Szikszai Károly interjúsorozata, melyben „szellemi bátyjait” kereste fel, s hozta közel habitusukat, gondolkodásmódjukat mindnyájunk számára. (Ágh, Bella, Császár, Döbrentei, Ratkó, Simonffy stb.) Ez kiegészült a könyvkritikai figyelemmel. Úgy is, hogy hangsúlyosan foglalkozott a nemzedék új, megszületett műveivel, úgy is, hogy a nemzedék egyes tagjai vállalkoztak kritikák írására nemzedéktársaik könyveiről. Másodikként emlitjük, de sok tekintetben akár első helyen is említhetnénk, hisz azonnal egyedi karaktert adott a folyóiratnak, deklarálta, bizonyította, hogy határok nélküli egyetemes magyar irodalomban gondolkodik az emigrációban élő, nyugati magyar írók közlése, mintegy „visszahonosítása”. Már az 1977/2. számban Bakucz József és Vitéz György verseivel megjelent a párizsi Magyar Műhely amerikai ága, mely az 1977/3. számban a celldömölki születésű Kemenes Géfm László versével kiegészült. Ilyen közlés akkoriban nem volt még széles körben elterjedt, és nem is volt divat, sőt valójában nem is volt megengedett. A nyugati magyar irodalom közlésének lehetőségével először az Életünk tudott élni, be is vettük profilalkotó tényezőként a megyékkel jóváhagyatott törekvéseink közé a „nem ellenséges, lojális nyugati irodalom” közreadását. Miért nekünk engedte meg ezt a kultúrpolitika először? Azért, mert én készítettem az 1976-os erről szóló, az Agitációs és Propagandabizottság elé kerülő előterjesztést, amelyből határozat is lett', s ebben volt feltételesen lehetővé téve a közlés, megfelelő formaságok közbenjöttével. Ugyanis engedélyt kellett kérni a szerzőktől a közléshez a Szerzői Jogvédő Hivatalon keresztül - azaz végül is engedélyeztetni kellett, ami lehetőséget adott a kultúrpolitikának arra, hogy bármikor beleszóljon, megválogathassa, kiket enged, kiket nem enged megjelenni Magyarországon. (Lásd a korabeli dokumentumanyagot.) Ennek az volt az előzménye, hogy 1975-ben hivatalos formában Béládi Miklós, Pomogáts Béla irodalomtörténészek és Kormos István költő társaságában a Művelődésügyi Minisztérium képviseletében részt vehettem - elsőként - a Magyar Műhely bécsi szerkesztőinek szervezésében megrendezett hadersdorfi találkozón. Képzőművészeink közül Maurer Dóra volt még ott, kinek férje Gágyor Tibor amúgy is Bécsben élő, avantgarde képzőművész volt. A Magyar Műhely bécsi szerkesztői Bujdosó Alpár író és Megyik János képzőművész voltak. Ok küldtek az osztályunkra meghívót. Ha azt mondom, Magyar Műhely, akkor ez azt is jelentette: neo-avantgarde, ami itthon mellőzött s általában tiltott vagy éppen csak eltűrt ága volt a művészeteknek. Erről sokan és sokat írtak már Szentjóbi Tamás és mások, vagy éppen a balatonboglári képzőművészeti táborok kapcsán. Mint már szóltunk róla, a három T elve nem stratégia volt, hanem a taktikai lehetőségek kimeríthetetlen tárháza, mely egyik végpontján a propagandisztikus célú, 58
