Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Pete György: A havi folyóirat felé
az MSZMP KB Kulturális Osztálya is képviseltette magát, elfogadta a beszámolót és a továbblépést célzó javaslatokat. 2/1979. sz. határozatában egyetértett a folyóirat havi megjelenésével, annak anyagi feltételeit is biztosította. Vas megye folyóirata, az Életünk, havi rendszerességgel megjelenő folyóirattá vált. Mit jelentett ez akkor? Ma, amikor se szeri se száma a különféle orgánumoknak, fel sem tűnne egy ilyen tartalmú döntés. De akkor, 1979-ben, a pártállami időkben, sokat, nagyon sokat. Legitimációt, elismerést, biztonságot politikai és gazdasági értelemben egyaránt. S mit jelentett a szerkesztőnek? Lehetőséget. Lehetőséget a kibontakozásra, a céljai megvalósítására, hiszen duplájára nőtt a megtöltendő oldalak száma, lehetett több szerzőt foglalkoztatni, több feladatot vállalni, a szerkesztőség létszámát bővíteni, erősíteni. De hatalmas előnyt jelentett önmagában az is, hogy a havi ritmust felvehette, ledolgozva ezzel egyik legnagyobb „versenyhátrányát”, a gyors reagálásra való képtelenségét. Sokat jelentett - érthető módon - az íróknak, a laphoz kötődő szellemi körnek. Egy elismert és fontosnak nyilvánított, az ország más lapjaival egyenrangú, verseny- képes orgánum lett az Életünk, melyhez tartozni jó volt, saját pályájuk szempontjából is hasznos volt. UTÓÉLET A SAJTÓBAN A Magyar Hírlap 1979-ben „Folyóiratok vidéken” címmel sorozatot indított, melyben egyenként bemutatják-bemutatkoznak az irodalmi folyóiratok. Zárásként Biró Zoltán ad interjút. Biró Zoltán ekkor a Kulturális Minisztérium Irodalmi, Sajtó és Tájékoztatási Főosztályának vezetője, köztudottan az akkori miniszter: Pozsgay Imre belső köréhez tartozott. Szoros szellemi és személyes kapcsolat fűzte a népinek mondott írókhoz, irodalmi hagyományhoz, a nemzeti ellenzéki mozgalmakhoz, a Lakiteleken megszerveződő későbbi MDF íróihoz, vezetőihez. Biró Zoltán - ki akkor mint párttag - jól ismeri és használja a legális pártzsargont, kulturális közbeszédet, stílust, lényegében az 1970 óta működő irodalmi osztály közös véleményét tolmácsolja a decentralizáció kérdéskörében. A „TOLVAJNYELVRŐL" A kultúrpolitika központi, akkori varázsszava volt a „szocialista eszmeiség”. E fogalom használata hozzá tartozott a közbeszédhez, bármiről volt is szó. Ki kellett hangsúlyozni minden módon a szocialista rendszer felsőbbrendűségét, ennek használatával lehetett szalonképessé tenni a támogatott törekvést, személyt, művet. Generál szósz volt, úgy is használták, hasonlóan a „szocialista realizmus”-hoz. Mindehhez természetesen szervesen hozzátartozott, a „tabuk” tiszteletben tartása is. 52
