Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Lőcsei Péter: Emlékek, dokumentumok (Beszélgetés dr. Palkó Istvánnal)
de semmi lényegi változást nem okozva, még az ez évi utolsó, harmadik számban hozom, mert ennyit Rajnainak is engednie kell közös ügyünkért. Szombathely, 1966. dec. 2. Sok üdvözlettel: Jegyzetek írógéppel írt levél aláírás nélküli indigós másolata 1 Sólymos Ida (1922-1995) költő, műfordító 2 Csányi László (1922-1994): író, újságíró, szerkesztő 3 Sólymos Idának a következő évben mindössze egy kritikája jelent meg az Életünk ben (Csoóri Sándor: A költő és a majompofa. 1967/2. 154-156. o.). A remény történelemkönyvéből című versét az 1968/2. számban adták ki. 4 Káldi János verseiről és szerkesztőségi munkájáról több levélben is kemény ítélet olvasható. 5 A szekszárdi Babits-múzeum avatásáról és Várkonyi Nándorról Sólymos Ida 1966. november 29-én írt Palkó Istvánnak. * 15. Palkó István Várkonyi Nándornak Szombathely, 1968. máj. 16. Kedves Nándor Bátyám! Leveledet és Weöres költészetének geneziséről irt remek tanulmányodat megkaptam, s azon nyomban mind növekvő csodálattal és megvilágosodással olvastam el, s hatására a bennem is régóta kavargó gondolatok, ködök kitisztulva a mai kaotikus világkép lírai kongruenciájának a bizonyosságát érlelték meg. Magam is elég sokat töprengtem W. költészetének a genezisén, különösen a nem rég megjelent drámai kötete1 óta, amiről szándékoztam írni is, éppen félbe lévén szándékom, amikor is berobbant tanulmányod, s szándékomat fölöslegessé is téve, hisz ennél pregnánsabban költészetének genezisét, sőt lényegét nem lehet megfogalmazni. Koncepcióm az volt, hogy a Theomachiától az Octopusig megfaggatom W. képrendszerét, drámai filo- zofémáit és diszkurzive próbálom megfogalmazni tömény mondanivalóját a „gyöngébbek” számára is felfogható módon.2 Most már szinte fölösleges volna ez a munka, mert a kulcs a zárak felnyitására kézben van írásod révén. Egy biztos, tanulmányod a legalapvetőbb minden eddigi tanulmánynál és az is marad, mert benne a lényegnek, lényegesnek olyan végérvényes szintézist nyújtó megfogását adtad, aminőre példa nincs, s nem is igen lesz. Megjelentetése érdekében mindent megteszek, mert nem személyi ügy és érdek az, hogy ilyen tághorizontú, kontinentális méretekben gondolkodó írás, hanem a közhelyekben fulladozó irodalomtudományunknak, s népünk szellemi legjobbjainak is létkérdése volna. A publikálás nehézségeit jól látom, de talán nálunk mégis „elnézőbbek” lennének az illetékesek, mint Pakuéknál.3 De akár ott, akár itt, ennek az európai rangú írásnak, mely méltó mindkettőtökhöz, meg kell valahol és valahogy jelennie. Mivel előző két írásod a második kötetbe szerkesztődött bele, ez a harmadiknál jönne elő, ha csak sorrendet nem cserélnénk, mert hisz ennek az apropója 38
