Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Mánta György: A zsebpénz ára
- Várjon! - kiáltott utánam az asszony. - Jöjjön vissza! A negyvenes éveihez közeledő Márta üde arcvonásait kikezdte a háború pokoljárása, viseltes ruhában, meztelen lábán egy szakadt papucsban tessékelt beljebb.- Ne haragudjon - mentegetőzött de egy őrült már hetek óta követ és zaklat a leveleivel, ezért voltam olyan durva.- Azt hitte, ő kopog?- Igen.- Maga szerint ki ez az ember?- Fogalmam sincs. Valami Somfai Sándor nevű senkiházi, aki így akar hozzám férkőzni. Az utolsó levelekben már azzal zsarolt, hogy életveszély fenyeget.- Akkor most kellemesen csalódott - vettem le mosolyogva a sapkát meg a napszemüveget, hogy bizalomkeltőbbnek mutatkozzam.- Ez tényleg a férjem írása, megismerem - húzta elő a fecnit köténye zsebéből az asszony. - De hogy került magához? Beszámoltam neki arról a kevésről, amit Jármaitól hallottam, Márta ennyivel azonban nem elégedett meg, a legapróbb részletekre is kíváncsi volt. Abban maradtunk, hogy kifaggatom a barátomat, és azután újra fölkeresem. Dalcsi, a tőle megszokott jó szimattal, akkoriban fuvarozásra adta a fejét, menekültek ingóságait szállította vissza az elhagyott lakhelyükre. Készséggel elko- csizott velem Ercsi határába, s megmutatta a délnek haladó sín töltésének azt a részét, ahonnan a szél szekeréhez fújta a foszlányos papírszeletet.- Itt valami nem stimmel - mondtam.- Ezt hogy érted?- A foglyokat vagy Romániába viszik, vagy egyenest Szibériába, de errefelé biztosan nem.- Talán sebesült volt az a pali, és valamelyik dél-alföldi kórházba szállították.- Lehet.- Persze az is lehet - jegyezte meg Jármai -, hogy az egész egy nagy hamuka. Az orosz légelhárítók színes rakétákat lődöztek a Kelenhegyi út fölé, kísérteties fényt árasztva a romos villákra. Ahogy kopogtam, Márta nyomban elfordította a zárban a kulcsot, pedig még nem számíthatott a jelentkezésemre. Meglepett, hogy tetszetős, sötét ruhát viselt, a lábán félmagas sarkú cipővel, bal csuklóján kissé avítt karkötő csillogott.- Máris...? - mosolygott némileg zavartan.- Igyekeztem.- Nagyon rendes hozzám... A konyhába vezetett, ott kínált hellyel. Ahogy beszélt, nyugtalannak tűnt, a szájából enyhe vodkaszag áradt. Rövid beszámolómon hosszasan eltöprengett. Az a legfurcsább - mondta hogy tavaly azzal keresett föl egy leszerelt bajtársa, hogy elesett. Kis híján tátva maradt a szám.- Erről eddig miért hallgatott?- Meg akartam várni, hogy maga mit nyomoz ki. 91
