Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 10. szám - Sümegi György: Egy 1956-os plakát rekonstrukciója (Bényi Árpád: Szabad Magyarországot!)

Ebből következik, hogy felesleges és bűnös lett volna újra megszólaltatni a fegyvereket.

Avagy Kádár kormánya nem bízott a magyar népben? Nem hitte, hogy szovjet szuronyok nélkül is meg tudta volna erősíteni hatalmát a nép?

Nem lehet őszinte, nem lehet igaz egy olyan kormány, amelyik nem képes saját népének erejére támaszkodva rendet teremteni.

Mi, kunhegyesi pedagógusok nem akarunk magyar vért látni. Békét akarunk és olyan kormányt, amelyik a magyar nép bizalmát idegen tankok nélkül is bírja, olyan kormányt, amelyik Magyarország függetlenségét meg is tudja valósítani.

Kh. 1956. nov. 7.

Kunhegyesi pedagógusok

Mivel a levél Bényi Árpád kézírásában maradt fönn, föltételezhetjük, hogy ha egyeztették is szövegszerűen a Petőfi Körben, esetleg annak a vezetőségével, bizonyosan teljes körűen azonosult annak tartalmával Bényi. Belső konfliktust, komoly problémát okozott számára - ahogyan nagyon sokaknak abban az időben - szembenézni párttagságával, vállalni tovább vagy fölszámolni. O az utóbbi mellett döntött, egészen sajátos módon adva kifejezést elhatározásának. A Magyar Dolgozók Pártja Szolnok megyei Pártbizottsága által 1954. VII. 21-én kiállított 1057385 számú párttagkönyve (tagsági bélyegek 1954. szeptembertől 1956. augusztusig) oldalait kék tintával fölülírta, mintegy semmissé nyilvánítva azt ezzel a gesztussal. A második oldalon a Világ proletárjai egyesüljetek! szövegre írta: Hazádnak rendületlenül légy híve óh Magyar! Az 1956 második félévi bélyegek fölé jegyezte: Új golgota, milliók újjászületésének, felejthetetlen /1956 október/ 23 napjai Az 1957. évi bélyegrubrikák fölé, mintegy összefoglalóan: Tiszta lelkiismerettel léptem ebbe a pártba. Már akkor láttam az őrült hibáit, de hittem erejében, hogy ezeket fel tudja számolni. Párttagságom minden lehetőségét felhasználtam a kíméletlen pártlojalitás elleni harcra. Nem szégyellem múltbeli párttagságomat. És ha lesz egy nemzeti magyar kommunista párt, egészséges alapokon, akkor tagja leszek annak.

1956. dec. 1.

A párttal történő leszámolásba természetesen keserű szájíz és nagyfokú csalódottság is vegyül. Az őszinte szembenézés végkicsengése egyfajta ideálisban („nemzeti magyar kommunista párt”) reménykedő hangsúlyt kap.

Bényi fönt már idézett párbeszédes, többszereplős jelenete hű tükre az akkori hangulatnak, és egyben a készülőfélben lévő események rögzítése is. Szereplői szájába adja természetesen a saját véleményét: hibáztatja az oroszok behívása miatt Kádárt, és tehetetlen gyűlölettel fordul az erőszak ellen. Két figurában (Zsitvai és Karcsi-Károly), két, egymásnak feszülő pólusban mutatja meg a szélsőségest, a pusztítani, ’rendet teremteni akár áldozatok árán is’ magatartást és a higgadt, mérsékelt fölfogást. O az utóbbi mellett foglal állást, elhatárolódik a helyi atrocitásoktól, demokratikus, parlamentáris formák alkalmazásában bízik, és az ország függetlenségét szorgalmazza. Egyfajta idealizmus itt is tetten érhető, hiszen ennek az adott tör-