Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Tévéinterjú 2001-ből
kapcsolatba a Mozgó Világgal, a FIJAK elkezdett forrongani, minden együtt volt ahhoz, hogy az érdeklődés középpontjába kerüljünk. Nagy termeket töltöttünk meg egy-egy író-olvasó találkozón. Emlékszem, egyszer a Közgázon annyian voltak, hogy nem láttam a teremnek a végét, és azért gyűltek össze akkor annyian, egyetemisták és nem azok, hogy az én verseimet meghallgassák. Ma már az összes magyar költő sem tudna összeszedni annyi embert egy terembe. Elképesztően szerencsés közegbe kerültünk, ilyen szempontból, akkor. Ezt nekünk nyilván a politika csinálta azzal, hogy folyton tekert egyet a farkunkon, és ezt nem lehetett azért békével elviselni.- Az a valahai nyomasztó szegedi légkör, a Komócsin-féle klánnak az a roh ásztó jelenléte, mennyire volt számotokra is élmény ?- Én fütyültem a Komócsinékra. Engem néha megkerestek, és azt mondták, hogy ezt a verset nem lehet majd felolvasni az író-olvasó találkozón, amelyet általában Géczivel tartottunk, akivel sokat mászkáltunk akkoriban Szegeden, ritkábban Bakával. Feltehetőleg meg-megkeresték őket is „hivatalos emberek” ilyesmikkel, de nem sokat törődtünk velük, a figyelmeztetéseikkel, mert nem volt mit vesztenünk. Annak ellenére, hogy én Szegeden akartam maradni, ezt el kell, hogy mondjam. Függetlenül attól, hogy kisváros, vagy éppen azért. Nagyon szerettem Szegedet, akkor, és foggal-körömmel ott akartam maradni. Az igazán pikáns dolog, amit nem sokszor mondtam el, de a rohasztó jelenlétre lehet valamennyire válasz, az akkor következett be, amikor végeztem, és ugye, sok balhé volt már mögöttem. Nos, akkor a szegedi pártbizottság egy egyetemi adjunktussal, akkor még tanársegéd volt, váratlanul üzent nekem. És azt üzente, hogy négy állást és egy lakást fönntartanak nekem, de ahhoz, hogy hozzájuk jussak, be kell ballagnom a pártbizottságra, és azt kell mondanom, hogy elvtársak, befejeztem az egyetemet, és szeretném, hogyha segítenének, mert nincs lakásom, és nincs állásom. (Ami igaz is volt...) Arra emlékszem, hogy az egyik állás az független filmesztéta-státusz volt. Gondold el, Szegeden független filmesztétának lenni! És akkor éreztem, ha nem jövök el onnan villámgyorsan, akkor ott maradok, de nem úgy maradok ott, ahogy ott lehetne maradnom. Inkább egy mosókonyhát választottam a nagyvonalúan felajánlott lehetőségek helyett Pesten, Mátyásföldön, a mostani feleségemmel, akkor még a barátnőmmel, szerelmemmel menekültünk oda, összehúztuk magunkat a hétszer kimeszelt magas mennyezetű szűk lyukban, és elvoltunk az ő fizetéséből, mert nekem nem volt állásom. Ez nem hősiesség, egyszerűen csak megéreztem, hogy beteker a gép, és megijedtem. Lehet, hogy inkább gyávaság volt.- Mondtál két nevet: a Géczi Jánosét és a Baka Istvánét. Milyen emlékeket őrzői a generációdból? Nyilván szétmentek ezek a barátságok, megritkultak a kapcsolatok, volt, aki el is tűnt közülük a nagyvilágban vagy a túlvilágra.- Szegény Szervác Jóska most halt meg, két-három napja.- Isten nyugtassa.- Én ővele, bár egy városban éltünk, már régen nem tartottam semmilyen kapcsolatot. Nem volt ugyanaz a habitusunk, ő agresszívabb volt, nyersebben kezelte a dolgokat, mint én, és hát már a kezdet kezdetén is nagyon sok vitánk volt egymással. Akivel megmaradt a barátságom az akkori társaságból, csapatból, az Tóth Erzsi.- Pedig ő nem is volt szegedi. Nem szegedi. O egy olyan figura, akit én nagyon nagy tehetségű költőnek tartok. Hol elhallgat tíz évre, hol nekilódul. Most éppen dolgozik, és hát ő végtelenül tiszta 9
